Videó

Az Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója




Keresés a honlapon:


„Ott én voltam a pesti hülyegyerek” – Interjú Szabó Simonnak (Soós Tamás)

A Moszkva térből és vígjátékokból ismerjük, pedig volt már DJ, kidobó és egy fiúzenekar sztárja is. Szabó Simonnal a kék hajú, piercinges zenei múltjáról kezdtünk el beszélgetni, de hamar belefutottunk a balhés gyerekkorba, onnan pedig csak egy lépés volt Hollywood és a „suttyó-skatulya”.

Pécsi szál ban a városhoz kötődő zenei titok után nyomozol. Hogyan talált meg ez a szerep?

Lévai Balázs olyan színészt keresett, aki otthonosan mozog a magyar zenei életben, nekem pedig van ilyen múltam. Több szórakozóhelyet is vezettem a 2000-es években a Kultiplextől a Sziget Meduza színpadán át a Merlinig, előtte pedig volt egy fiúzenekarom Boogie Knights néven a ‘90-es évek végén.

Fiúzenekarod?

Azért volt fiúzenekar, mert fiúk voltak benne. Nem nyálslágereket írtunk, hanem breakbeat-bigbeat alapú, elektronikus tánczenét. Szathmáry Gyuri „Dure” volt a frontember, aki most a TURBÓban zenél, én meg az elektronikus vonalat hoztam, mert ’95 óta gyűjtöttem jungle és drum & bass lemezeket. Lehet, hogy kék hajam volt, meg piercingem, de tök jó zenét játszottunk. LAJKÓ FÉLIX hegedűzenéjéből samplingeltünk, Gyuri Minimooggal játszotta fel a témákat Náksi stúdiójában, és én írtam a fúvós arranzsokat, amiket Abbas Murád meg Csizmadia Dávid fújt fel, akik azóta is az élvonalban játszanak.

Tovább a kortarsonline.hu cikkére >>>

  
  

Megjelent: 2019-06-02 05:00:00

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.