Videó

A Kincskereső videója.




Keresés a honlapon:


Sándor Iván: Amiben vagyunk és élünk – interjú (Élő Csenge – Modor Bálint – Tardi Zsuzsanna)

Az ember önmagában nem létezik. Még a legmagányosabb ember sem létezik magában, benne is rengeteg történet van. – A hónap szerzőjével, Sándor Ivánnal legutóbbi regényéről, A hetedik napról, a művész szerepéről, víziókról és a hagyományozódás problémáiról beszélgettünk.
A hetedik nap című regényedben többször is megjelenik Bosch Szénásszekér című festménye, melyet az egyik esszédben is jelentős vízióként emlegetsz. Milyen viszony fűz Bosch víziójához? Miért olyan fontos számodra ez a festmény?
Bosch, Dürer és Brueghel egy nagy korszakváltás közepette az emberi helyzet, a léthelyzet vízióját festették meg. A víziót én azért használom, mert egyrészt vizuális vagyok, ez hozzátartozik a szenzitivitásomhoz. Másrészt az újabb korszakváltást nagyjából az I. világháborútól kezdődően nézem. Egy olyan százéves folyamat indul el az I. világháború után, ami most is tart, és amiben sok hasonlóságot látok a XV-XVI. századi korszakváltással. A korszakváltás mint fogalom végigvonul a gondolkodásmódomon, végigvonul a regényeimen is, és végigvonul az esszéisztikámon. Módom volt lassan kilenc évtizede tapasztalni a korszakváltások eseményeit és világát. A pályám egyik szakaszában rájöttem, hogy Bosch és Dürer nagyon izgat, sokkal jobban, mint az impresszionisták vagy a Picasso-féle váltás. De korszakváltást nem egyszerűen históriai értelemben, hanem az emberi helyzetben is nézem, kölcsönhatásokban látom.

Tovább a litera.hu cikkére >>>

  
  

Megjelent: 2019-04-23 09:19:48

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.