Videó

Az Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója




Keresés a honlapon:


ELTÉVEDTEK AZ ERDŐBEN – Terézia Mora: Szerelmes ufók (Szihalmi Csilla)

Terézia Mora szövegeit már első novelláskötete (Különös anyag) megjelenésekor is kiforrott stílus jellemezte. Az azóta napvilágot látott három regény és a magyarul 2018-ban megjelent legújabb elbeszéléskötet, a Szerelmes ufók között a kontinuitást elsősorban a határhelyzetek és különbözőféle identitásproblémák körüljárása biztosítja.
Ennek a könyvnek a megírása némi „pihenőt” jelentett az írónő számára, megakasztva ezáltal a tervezett regénytrilógia záró darabjának elkészültét, amely az Egyetlen ember a kontinensen és A szörnyeteg Darius Koppjának történetét vinné tovább. A német recepció azonban ezen kitérő jelleg ellenére az életmű egyenes folytatásának tekinti a most megjelent tíz rövidprózai szöveget. 2017-ben Terézia Mora megkapta a Brémai Irodalmi Díjat, majd 2018-ban Büchner-díjjal, az egyik legrangosabb német irodalmi elismeréssel tüntették ki. Az utóbbi díj esetében kiemelték eddig megjelent írásainak képszerű, költői nyelvét, valamint hogy témául rendszerint „bizonytalan egzisztenciákat” választ, így felettébb aktuális kérdéseket boncolgat.
  
  

Megjelent: 2019-03-28 10:57:21

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.