Videó

A fugabudapest csatorna videója




Keresés a honlapon:


„Szerencsére a bátorság fertőző” (Beszélgetés a film és a képzőművészet határmezsgyéjén alkotó Igor és Ivan Buharovval)

A képzőművészeti világ filmesnek tarja őket, magyarországi filmes körökben képzőművésznek számítanak. Saját bevallásuk szerint, valahol a határmezsgyén mozognak. Alkotásaikra mindenesetre jellemző egyfajta intermedialitás. Igor és Ivan Buharov munkássága egyedülálló jelenség a hazai filmes közegben. Filmjeik bizonyos tekintetben olyanok, mintha úgy néznénk azt, ami ismerős, mintha még sohasem láttuk volna. Legújabb játékfilmjük, amelyet nagy sikerrel játszanak a mozik, gróf Batthyány Ervint, az anarchizmus tanainak hirdetőjét kelti életre, aki száz évvel halála után újra feltűnik, hogy újra megkísérelje elméletei gyakorlati kivitelezését. Felismeri, hogy a világ nem olyan irányba változott, ahogy elképzelte, szinte semmi sem valósult meg az uralomnélküliség utópiájából. Újra reformiskolát alapít, szellemi partnereket toboroz, és elkezdi egy új generáció felnevelését, akik az erőszakra épülő uralmi rendszer helyett, a szolidaritás és az önkéntes együttműködés elvei szerint gondolkodnak.

Tovább az artmagazin.hu cikkére >>>

  
  

Megjelent: 2016-06-17 10:00:00

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.