Keresés a honlapon:

Fordulat a magyar időmértékes verselésben

Az 1950-60-as évtizedek magyar költészetét a versformák átalakulása, bizonyos értelemben leegyszerűsödése jellemezte. A Nagy László és Juhász Ferenc költészetének első korszakait jellemző népies dalformák olyan egymástól nagyon különböző mesterek korabeli törekvéseivel is találkoztak, mint Illyés és Kassák; ezt követően pedig költészetük epikus mozzanatai kaptak meghatározó szerepet. Általában az Ujhold köréhez tartozó költők legjelesebbjei is megelégedtek a jambikus lejtésű, egyszerű strófákkal; lényegé¬ben a versformálás József Attila-i, Szabó Lőrinc-i hagyományával. Ugyanakkor Illyés „nagy, gondolati” költeményeiben, a genfi emlék-műverstől a törvényhozó-ódáig, és másoknál is igen nagy teret kap a prae-avantgárdista szabadvers, tehát az a verselési mód, amelyet a rímek, sorhosszúságok és ritmusok szabálytalan lüktetése jellemez, és amelynek alappéldájaként Petőfi A haraghoz című költeményét szokás emlegetni. A magyar költészet deákos hagyománya halot- tabbnak látszott, mint korábban bármikor.

Tovább a parnasszus.hu cikkére >>>

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2016-01-09 15:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.