Keresés a honlapon:

Transzgenerációs járatok (Várnagy Márta)

Várnagy Márta 

Hány fokos hűtés kell ahhoz, hogy megfagyjon a szó két vagy három generáció között? Egy kézirat olvasásakor a szerkesztő szembenéz a huszadik század legmakacsabb örökségével: a hallgatással, a transzgenerációs falakkal, a múltba végzett mélyfúrások kockázatával és makacs illúziókkal, amelyekbe mindannyian kapaszkodunk. 

Kivételes helyzetben voltam néhány nappal ezelőtt. Autobiográfia kéziratát olvastam. Megérintett. Forgattam magamban a mondatokat, némelyik tű volt, némelyik nyárs. Akadt olyan is, amiben megláttam magamat, mintha tükröt tartana elém a szerző. Leginkább korrajzként működött, erősen szociografikus részletekkel. Mégsem ezért beszélek róla. Írója a boomerek népes csoportjába tartozik, úgy középtájról, aki a második világégést könyvekből sem képes fogni, olyan távol van tőle, pedig tíz-tizenöt év semmiség. Gyerekkorában senki nem mondta neki, hogy a háború utáni nemzedékhez tartozik. Még most sem hiszi. A béke illúziójában él, pedig apja-anyja idegeiben ott lappangott a világháború. A közbeszédben sem létezett, hogy az utódoknak bármi köze lehet a borzalomhoz. Az ő nemzedéke évtizedekig nem hallott a transzgenerációs traumáról, brutális esetben ezt még a gyerekei is tagadják, bár ma a csapból is ez folyik.  

Tovább a tiszatajonline.hu cikkére >>>

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2026-10-18 14:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.