VideóA Partizán videója Keresés a honlapon: |
Mommy Blue – kritika (Rózsa András)
Személyes történet, közös tragédia, ismerős érzések Mayer Bernadette első nagyjátékfilmje, a Mommy Blue, bár egy személyes történetből született, egy pillanatig sem érződik úgy, mintha a rendező traumái feldolgozására vagy lelki terheinek enyhítésére használta volna azt, egyfajta önterápiaként. Talán éppen emiatt válik igazán közelivé: a vakság tulajdonképpen csak a történet konkrét kiindulópontja, hiszen a mögötte meghúzódó érzések sokkal általánosabbak. A félelem, a kiszolgáltatottság, a szeretet, a tehetetlenség és az egymásért vállalt felelősség mind olyan érzések, amelyeket mindenki ismer. A Mommy Blue így nem pusztán arról szól, hogyan küzdhet meg valaki a látása elvesztésével, sokkal inkább az emberi kapcsolatok fontosságát helyezi középpontba, mindeközben azt a kérdést is felveti, hogy hol húzódik a határ a szeretetből vállalt gondoskodás és az önfeláldozás között. Egyedül maradni a sötétségben Krisztina (Für Anikó) látása cukorbetegsége miatt fokozatosan romlik, majd végleg elveszíti azt. Az új helyzetben egyre nagyobb szüksége van fiára, Mátéra (Vilmányi Benett), aki igyekszik segíteni anyját a megváltozott mindennapokban. Eközben a fiú élete is új szakaszba lép: megszületik a gyermeke, felesége, Eszter (Waskovics Andrea) pedig külföldi munkalehetőséget kap. Máté egyszerre próbál helytállni fiúként és apaként, miközben egyre nehezebb megtalálnia az egyensúlyt anyja támogatása és saját családjának élete között. Tovább a hetediksor.hu cikkére >>>
Megjelent: 2026-10-06 06:00:00
|
