Videó

A tegnap.ma videója




Keresés a honlapon:


„Hiszem, hogy ötezerben is lesz Pécs” – interjú Lakner Tamással (pecsma.hu)


Lakner Tamás (Forrás: pecsma.hu)

Pécs új díszpolgára szerint az együtténeklésnek semmivel sem pótolható közösségformáló és lélekgyógyító ereje van. Lakner Tamás több mint öt évtizede él a városban, 43 éve vezeti a Bartók Béla Férfikart, és pécsi kórusaival 69 díjat nyert nemzetközi kórusversenyeken. A zenepedagógus, karnagy és előadóművész a díszpolgári cím átvétele után arról beszélt, mit jelent számára Pécs, hogyan vált a város az otthonává, és miért gondolja úgy, hogy a közös éneklés a társadalom számára is fontos üzenetet hordoz. Interjú.

„A meghatottság állapotába kerültem”

– Mit jelent önnek személyesen, hogy Pécs díszpolgárává választották? Volt olyan pillanat az ünnepségen, amikor igazán megérkezett önhöz ennek a súlya?

– Egy város „legmagasabb” szintű elismerését megkapni talán azt is jelenti, hogy mégis lehet valaki próféta a saját hazájában. Lélekemelő és lelkesítő érzés. Amikor az ünnepség elején megszólalt a Himnusz, olyan érzés fogott el, mint amikor a Bartók Béla Férfikarral kórusolimpiát nyertünk, és felcsendült a Himnusz. A meghatottság állapotába kerültem.

Tovább a pecsma.hu cikkére >>>

 

  
  

Megjelent: 2026-09-26 06:00:00

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.