VideóA PécsTV csatorna videója Keresés a honlapon: |
„Az elmúlt század csupa legenda” Krúdy Gyula kiadatlan és kevéssé ismert írásai 1904-ből (Wirágh Andràs)
Több érv is szól amellett, hogy az 1904-es esztendőt kisebbfajta fordulatként fogjuk fel Krúdy gazdag elbeszélői életművében. Ha jelentős elbeszéléstechnikai változás nem is konstatálható, a szerző az előző évhez képest jóval több eredeti szöveget publikált, tényleges sorozattá kezdte formálni a két legendás nyírségi família, a Gaálok és a Zathureczkyk köré épített novellákat, sőt (a jól működtethető szériával, vagy legalábbis a gyakrabban szerepeltetett figurákkal összefüggésben), első igazán fontos elbeszélésköteteiben, az 1907-ben megjelenő A szakállszárítón, Az álmok hőseés a Hét szilvafa című gyűjteményekben is elsősorban ennek az esztendőnek a termésére hagyatkozott. Ennek köszönhetően a szövegkorpusz ezen része kevésbé is lett elfelejtve. A 20. század második felének mindkét gyűjteményes kiadása tág merítést nyújtott 1904-ből: az 1959-es A fehérlábú Gaálnéban kétszer annyi, az 1977-es Pókhálós palackokban mintegy négyszer annyi 1904-es szöveg volt olvasható, mint 1903-as (a korábbi válogatás ráadásul 1904-ben publikált tárcanovelláról kapta címét).[1] Érdekességképpen megemlíthető, hogy Barta András és Gedényi Mihály bibliográfiái körülbelül ugyanannyi Krúdy-elbeszélést hagytak figyelmen kívül 1904-ből (20), mint a megelőző évből (23) – ez 1903-ban a szövegek valamivel több, mint egyharmadát, egy évvel később azonban csak kevesebb, mint negyedét jelentette. Tovàbb az ujforras.hu cikkére >>>
Megjelent: 2026-09-02 14:00:00
|