VideóA Minap csatorna videója Keresés a honlapon: |
Szerelemprojekt, avagy hogyan gyógyulnak be sebeink? Szabó Imola Julianna a Bolygó Bogozóban (Bozó Bea)
Az alkotás folyamatáról, a felnőtt- és gyermekirodalomról és a „Heg” című könyvről volt szó a Bolygó Bogozó hatodik író-olvasó találkozóján, április 21-én a Szegedi Tudományegyetem informatóriumában. Az Ünnepi Könyvhétre megjelenő alkotás szerzőjével Szabó Imola Julianna íróval Hódosy Annamária, az SZTE BTK oktatója beszélgetett. Az Ünnepi Könyvhéten megjelenő gyerekkönyv szövegeiből Dobrai Dalma irodalomterapeuta tartott terápiás foglalkozást egyetemistáknak. Szabó Imola Julianna életművének gazdagsága már a beszélgetés első perceiben megmutatkozott, hiszen a felnőtteknek szóló, kritikai sikereket és szakmai díjakat elnyerő szövegei mellett az utóbbi években a gyerekirodalom és az illusztráció is egyre hangsúlyosabbá vált munkásságában, ráadásul ezek sokszor egymással szoros kapcsolatban álltak egymással. Az író-olvasó találkozón egy sokrétegű alkotó pályaíve rajzolódott ki, egy olyan szerzőé, aki az irodalom és a vizuális művészet határán mozogva, kanyargós úton jutott el saját hangjához. A pályáját korántsem kezdte zökkenőmentesen.
Megjelent: 2026-05-18 14:00:00
|