A temető, mint családi könyvtár (Juhász Kristóf)
Kép forrása: olvasat.hu
Különös paradoxonnal élünk együtt mi szegény, kortárs élők: több ismeretünk van a régi idők halottkultuszairól, mint a sajátunkról. Eleven felebarátaink s olykor mi magunk is lelkesen hozunk szóba baráti társalgás közben óegyiptomi tetemtartósítási technológiákat, avar kori uralkodói temetkezéseket vagy hindu hamvasztási szertartásokat, miközben némán és zavartan állunk a temetőben saját halottaink síremléke előtt. Némán állunk, s némaságunk megmagyarázhatatlan.
Ha nem is tartozunk olyan népcsoporthoz, kultúrához, s nem bírunk olyan nemzetkarakterisztikával, mi megengedi a teátrális gyászt, tehát nem zokogunk ordítva, köntösünk szaggatva, hajunk tépve, fejünkre sót szórva; ha nem is olyan rutintermészetű s mindennapjainkat átható jellegű a hitünk, vagy nem éljük meg úgy a felekezetünkhöz tartozás kollektív rituáléit, hogy bármikor közös imádságra fakadjunk; ha nem is akarunk falazotni és koccintani kedves halottunk egészségére, mint egyes latin népeknél szokás; attól még nem kéne olyan megkukulva bámulnunk a teszkógazdaságos mécses egyszerre az örök életet és a földi élet múlandóságát föllobantó lángocskáját. Mi okozza zavart némaságunk?. Ez az írás az Olvasat - Irodalom és irodalom oldaláról lett kimásolva. Minden jogot fenntartunk! Közvetlen elérése a másolt szövegnek:https://olvasat.hu/a-temeto-mint-csaladi-konyvtar/
Tovább az olvasat.hu cikkére >>>
Megjelent: 2025-11-03 06:00:00
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
