Videó

Az Echo TV videója




Keresés a honlapon:


A nagyatádi faszobrász alkotótelep és Bencsik István (S. Nagy Katalin)


Dokumentumképek Pauer Gyula Pszeudo fa (felső sor), illetve Tüntetőtábla-erdő (alsó sor) című munkájának készítéséről; Nagyatád, 1978
(Forrás: pauergyula.hu)

Ötven éve annak, hogy öt szobrász egész nyáron a Somogy megyei Nagyatádon dolgozott. 1975-ben, az indulás évében Deim Pál, Gy. Molnár István, Martyn Ferenc, Rumi Attila és ifj. Szabó István plasztikái alapozták meg a nagyatádi faszobrász alkotótelep arculatát. Martyn Ferenc (1899–1986) nemzetközileg elismert művész, akinek a párizsi Centre Pompidou és a New York-i MOMA állandó kiállításán szerepeltek munkái, kifejezetten Bencsik István kérésére vállalta, hogy megjelenítse plasztikájával azt a korszerű szemléletet, amit egész életében képviselt (a két háború között Párizsban, majd az Abstraction Creation tagjaként, 1945 után az Európai Iskola művészcsoport elkötelezett alkotójaként, később Pécs város és a Dél-Dunántúl vezérművészeként). Az is fontos volt, hogy Martyn Ferenc somogyi, azon belül kaposvári, a Rippl-Rónai József család tagja. Tíz évvel később, 1985-ben az ünnepi katalógusban jelent meg írása Vallomás az alkotótáborról címmel, vállalva a „telep mentora” címet. Az idős mester egy régebbi kisplasztikája alapján a felnagyított szobrot a telep munkatársai készítették el (Vallomások – végül 1995-ben le kellett bontani a kivitelezési hibák miatt).

Tovább a kepiras.com cikkére >>>

  
  

Megjelent: 2025-05-28 06:00:00

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.