Videó

A HELYI-éRTéK / Zsigár Cecília csatornájának videója




Keresés a honlapon:


Áttetsző rétegek – Függöny mögött, Klauzál 6 Projekt Galéria, 2025. március 5–28. Megnyitóbeszéd (Miklósvölgyi Zsolt)


Kiállítási enteriőr Benyó Dóra munkájával, fotó: Czerkl Gábor
(Kép forrása: artmagazin.hu)

A most nyíló csoportos kiállítás képzőművészei, vagyis Benyó Dóra, Kovács Olívia, Elizabeth de Vaal és Zékány Dia a Függöny mögött címet választották az itt látható, tematikusan és műfajilag is változatos képet mutató, de alapvetően mégiscsak a kortárs figuratív festészet irányából összeálló közös anyaguk hívószavául. Ennek kapcsán nekem rögvest a személyes és a kollektív emlékezet kereszteződésében létrejövő kultúra, illetve a kulturális emlékezet – és ezzel együtt a felejtés – közötti dialektikus mozgás vagy viszony jutott eszembe. 

Kis túlzással azt is állíthatnánk, hogy e kiállított művek közös nevezője, legkisebb közös többszöröse nem más, mint az emlékezet fátyla, vagy még inkább függönye, és ami mögötte rejtőzik, vagyis a felejtés problémája, amely – legalábbis a német filozófus, Martin Heidegger óta tudhatjuk – egyúttal mindig létkérdés, ha tetszik, létprobléma is, méghozzá a filozófia, közelebbről a nyugati gondolkodás létproblémája. Hiszen Heidegger szerint az egész nyugati filozófiai hagyomány nem más, mint a létfelejtés egyetlen nagy elbeszélésbe foglalható kudarc-története. De a létfelejtés fogalmában már eleve kettősség rejtőzik, hiszen amit elfelejtettünk, azt valamikor tudtuk, vagyis a tudás és a nem tudás egymástól elválaszthatatlan kettősség.

Tovább az artmagazin.hu cikkére >>>

  
  

Megjelent: 2025-03-21 06:00:00

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.