VideóA Danubia Televízió videója Keresés a honlapon: |
Nincs hátsó szándék – David Goldblatt fotográfiái a dél-afrikai apartheid hétköznapi valóságáról
A dél-afrikai apartheid rendszer egyik megkerülhetetlen krónikása, David Goldblatt (1930–2018) közel hét évtizedet felölelő munkásságába nyerhetünk betekintést a 27. PHotoESPAÑA programjai között. A madridi Fundación MAPFRE impozáns Sala Recoletos tereiben augusztus 25-ig látogatható No Ulterior Motive című kiállítás mintegy 150 fotográfiát mutat be. A tárlat a The Art Institute of Chicago és a Yale University Art Gallery gyűjteményeinek válogatásából valósult meg. A litván zsidó menekültek unokájaként az aranybányászatáról ismert dél-afrikai városban, Randfonteinben született David Goldblatt Johannesburgban nőtt fel, élete nagy részét is itt töltötte. Tizennyolc évesen kezdett fotografálni, abban az időben, amikor az ország körülbelül húsz százalékát adó afrikánerek – az egykori búr és angol telepesek leszármazottai – a Dél-afrikai Köztársaságban állami szintre emelték az apartheidet; az egymást követő kormányok pedig évtizedeken át megerősítették a brutális szegregáció és a faji alapú elnyomás gyakorlatát. A változások 1990-től indultak el, amikor megkezdődött a szegregációs törvények felszámolása, legalizálták az Afrikai Nemzeti Kongresszus tevékenységét, majd kiengedték börtönéből annak legfontosabb vezetőjét, Nelson Mandelát. Őt végül 1993-ban az ország elnökévé választottak.
Megjelent: 2024-07-22 06:00:00
|