Keresés a honlapon:

Az utolsó vonat – Tompa Andrea Sokszor nem halunk meg című regényéről (Pop Lara)

Hogyan ismerjük meg önmagunkat, ha nem őrizzük szüleink emlékét? Miből teremtsük meg az emléküket, ha a háború minden emléket megsemmisített? Tompa Andrea újabb életképregénye az egész létünket meghatározó kérdéseket feszeget, de a történelem monumentális távcsöve helyett az egyén szemszögéből térképezi fel a számunkra történelemkönyvekből ismert romániai valóságot a II. világháborúban és az azt követő időszakban. Vizsgálódásának középpontjában az egyén áll, aki a töredékes közösségi emlékekből igyekszik megteremteni és sajátjává tenni a maga emlékeit. A Sokszor nem halunk meg műfaja így kevésbé a történelmi regény felé, inkább a hézagos, a történelem egyes eseményeit kiemelő, más aspektusait kihagyó, szubjektív fejlődésregény felé tendál. Nem tisztán a dosztojevszkiji lélektani hagyományt követi. Kirajzolódik ugyan a szereplők lelki világa, de a mélybemenő pszichologizálás helyett a párbeszédekben kimondottak hordozzák az érzelmi töltetet, ami bármiféle pátoszosság hiányában nyersebbnek, naturalistábbnak, de fájdalmasan valóságosnak hat.

Tovább az ujforras.hu cikkére >>>

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2024-07-07 14:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.