Videó

A tegnap.ma videója




Keresés a honlapon:


Meghalt Grétsy László nyelvész, a magyar nyelvművelés kiemelkedő képviselője (Aradi Hanga Zsófia)

 
Grétsy László Fotó: Cseke Csilla / MTI

91 éves korában meghalt Grétsy László nyelvész, tanár, a magyar nyelvművelés kiemelkedő alakja. A professzor az Anyanyelvápolók Szövetségének konferenciáján lett volna díszvendég hétfőn, ezen a rendezvényen jelentették be halálhírét.

Grétsyt már gyermekkorában is érdekelték a nyelvi játékok, egyetemi tanulmányai alatt viszont még irodalomtörténettel foglalkozott, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára vették fel magyar–történelem szakra, ahol 1954-ben szerzett diplomát. Fokozatosan a nyelvtudomány felé fordult, 1960-ban szerezte meg a nyelvtudományok kandidátusa címet. Diplomájának megszerzése után a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének tudományos munkatársaként kezdett el dolgozni, melynek később főmunkatársa lett. 1971-ben a mai magyar nyelvvel foglalkozó osztály vezetőjévé nevezték ki, és az ELTE Tanárképző Főiskolai Kar magyar nyelvi tanszékének vezetője lett. 1992-ben az MTA Magyar Nyelvi Bizottságának társelnökévé választották.

Tovább a telex.hu cikkére >>>

 

  
  

Megjelent: 2024-01-23 06:00:00

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.