VideóA Fefe Szabó csatorna videója Keresés a honlapon: |
„A valósággal ezer gond van” – Ménes Attila regényuniverzuma (Kiss Péter)
Világa sötét, mégis vicces. A vicces talán nem jó szó rá, de valamiféle „csak azért is” derű fénylik át rajta. Abszurd történetein addig-addig borzongunk, míg teremtőjük arcán lelki szemeinkkel meg nem pillantjuk a Buddha-mosolyt. És akkortól már minden sorát halálosan komoly paródiaként olvassuk. Pilinszkyhez hasonlóan te is mondhatnád, hogy „mindig a nyomorúság lim-lom tájait kerestem”. Visszatérő motívum nálad, hogy hőseid valamiféle marginális, sőt társadalmon kívüli pozícióban vannak, és ennek megfelelően azok a helyszínek is az otthontalanságról, kitaszítottságról, sehova sem tartozásról beszélnek, amelyeken mozognak, és amelyek számukra mégis otthonosak – igaz, más tér nem is kínálkozik számukra belakásra. A létezésük kissé lebegő, ők pedig szinte besorolhatatlanok, hiszen a regényalakokat általában a környezetük alapján értjük meg. Miből fakad a vonzalmad a marginális hősök és a marginális helyszínek iránt? Miért élnek ezek az emberek ennyire kívül mindenen? A családomban transzgenerációs tapasztalat a szegénység. A nagyszüleimnek boltjuk volt, amelyet a második világháború után elvettek tőlük. Ezt bukdácsolás, majd egyre mélyebbre csúszás követte. Anyám megalázott, kiszolgáltatott bérelszámoló volt. A mai napig előttem a jelenet, ahogyan egyszer a bicikli csomagtartóján körülbelül tíz kiló aktát hozott haza. A főállása mellett lottóválogatással és pulóverkötéssel is próbálkozott, de minden kísérlete befuccsolt. Apám akkor hagyta el, amikor velem terhes volt, és a sok magányos küszködés idegrendszeri problémákat okozott nála. Nagy eredmény volt már az is, amikor mi ketten sok évvel később 16 négyzetméteres minigarzonhoz jutottunk, és végre elköltözhettünk az alkoholista nagyapámtól. Tovább a kultura.hu cikkére >>>
Megjelent: 2023-08-30 14:00:00
|
