VideóA Győrplusz TV videója Keresés a honlapon: |
Átlibbenés a szakadék fölött – Ladik Katalin idegösszeomlást kap, felmondja banktisztviselői állását és konceptuális művész lesz / Kosztolányi Dezső Színház, Szabadka (Cseicsner Otilia)
Tekinthető egyfajta hommage-nak is. Egy új generáció keresi a kapcsolatot a Vajdaság legendás performerével, akit Újvidéken 53 éve (1970 óta) csak nagy ritkán engedtek színpadra. Mivel ez az információ el is hangzik, érzek ebben Szabadka és Újvidék, vagy legalábbis a színházaik közötti rivalizálást is. Ladik Újvidékhez köthető inkább, a Ladik Katalin idegösszeomlást kap, felmondja banktisztviselői állását és konceptuális művész lesz című előadás mégis Szabadkán született meg. Az igazgató, Urbán András Szabadkáról éppen Újvidékre távozott, helyét Mészáros Gábor vette át. „Amikor leveszed a szemüveged, rosszabbul hallasz, mert már nem látod tisztán a beszélgetőpartnered arcát, nem tudsz olvasni a mimikájából. A konceptuális művészet ezt a szemüveget képviseli, az eszközt, amely által a látás segít a tisztán hallásban, a gondolat a tiszta érzésben. Ez egy konceptuális összefüggés.” Volt szerencsém Ladik Katalin hvari menedékének udvarán ülni, amikor a lemenő nappal feltámadó szél szárította a vizes hajam. Kati gurgulázva nevetett: „Mennyi haj, beteríti az udvart, egyre csak dagad, minden csupa haj. Vigyázz – szólt az asztalnál az ex-Ex Symposion-os szerkesztő –, ha nem vigyázol, így lesz szürreális látomás a fürtjeidből.” Tovább a szinhaz.net cikkére >>>
Megjelent: 2023-07-23 06:00:00
|