VideóA Győrplusz TV videója Keresés a honlapon: |
Látvány a legkisebbeknek, filozófia a nagyobbaknak – PlayOn! Fesztivál, SENSES Nemzetközi Fesztivál / Kolibri Színház, Eötvös10 (Keszte Bálint)
A kamaszoknál talán csak a legfiatalabb korosztály leplezi kevésbé a véleményét egy-egy színházi előadással kapcsolatban. Komoly vállalás tehát számukra előadást létrehozni. Minek nevezzük akkor azokat a fesztiválokat, amelyek ezen vállalásokat gyűjtik egy helyre a világ minden tájáról? KESZTE BÁLINT KRITIKÁJA. A Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház a 10. Színházi Olimpián belül két fesztivált is szervezett az évad végén. A színház évek óta tagja a PlayOn! nevű nemzetközi projektnek, amelynek célja, hogy a színházi történetmesélés formáinak lehetőségeit feszegesse a technikai újdonságok beemelésével. Ezen együttműködés keretében jött létre az utóbbi évek több ifjúsági korosztálynak szóló bemutatója, mint például a Watergate: Az időkripták rejtélye, Az ember tragédiája, illetve az Áruló. A 10. Színházi Olimpián belül a Kolibri Színház lehetőséget kapott, hogy szemlét tartson a projektben résztvevő színházak előadásaiból, így mutatva meg egymásnak (és a magyar közönségnek) a technológiai innováció beemelésének eredményeit. Tovább a revizoronline.com cikkére >>>
Megjelent: 2023-07-21 06:00:00
|