Videó

Az Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója




Keresés a honlapon:


Ki itt az Isten? – Ferdinand von Schirach: Isten / Örkény Színház (Csáki Judit)


Bíró Kriszta, Hámori Gabriella és Kerekes Éva

Előfordul, hogy a kritikust a szakmai tudásnál-érdeklődésnél mélyebben érinti meg egy előadás; ilyenkor eldöntendő, hogy ellép-e a feladattól, vagy vállalja a személyes többlet-érintettséget, és éppen beleáll. Ez utóbbit választottam. CSÁKI JUDIT ÍRÁSA.

Ferdinand von Schirach előző darabját, a Terrort hét éve mutatták be a Katona József Színházban. Az író, aki eredetileg ügyvéd, abban a drámában is a jog és valóság ütköztetésében, illetve egymásra vetítésében utazik, mégpedig azért, mert ezek így együtt szinte mindig előtérbe tolják a morális aspektust, kivált a „normális”, vagyis átlagos polgár szemszögéből.

Így van ez ebben az új darabban, amelynek Isten a címe, de ezúttal nem a világegyetem teremtőjét, hanem az orvost jelenti, akit ugyan inkább „fehér istenként” emlegetünk, mert bizonyos értelemben élet és halál ura ő. Illetve nem is egészen őt jelenti – és itt kezdődik a vitadráma libikóka-játéka –, mert istennek gondolhatja magát (vagy mások őt) az is, aki kötelező érvényű döntést hoz a darab fő kérdésében.

Tovább a revizoronline.com cikkére >>>

 

  
  

Megjelent: 2023-02-27 14:00:00

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.