Videó

A tegnap.ma videója




Keresés a honlapon:


Interjú German Kingával a Túl a tipográfián — A koreai írásrendszer perspektívái című kiállítás apropóján (Szilágyi Róza Tekla)

 

A MOME-n és a budapesti Koreai Kulturális Központban január végéig látható a szöuli Nemzeti Hangul Múzeummal együttműködésben megvalósult Túl a tipográfián — a koreai írásrendszer perspektívái című kiállítás. Mindkét kiállítás a koreai írásrendszer, azaz a hangul szépségére és inspiráló hatásaira fókuszál. A kiállítás nagyobbik részében, a kulturális központ Margit híd budai hídfőjénél található épületében három tematikus szekcióban maketteket, szobrokat, installációkat és plakátokat láthatunk, vagyis a hangult mint a képzőművészet és a dizájn forrását új szempontokból érzékelhetjük. A MOME területén két nagyobb volumenű installáció talált ideiglenes otthonra, miközben a félév során mesterszakos hallgatók és koreai oktatók a kurzushéten mélyedtek el az ázsiai írásrendszer komplexitásában. A projekt kapcsán German Kingával, a MOME Emotions kiállítás kurátorával és a koreai alkotások elhelyezésének felelősével, az intézmények együttműködéséről, az egyetem (köz)tereinek kortárs képzőművészetet befogadó első lépéseiről, illetve a koreai kultúrához fűződő viszonyáról beszélgettünk.

Hogyan kezdődött a MOME és a budapesti Koreai Kulturális Központ együttműködése, és te mikor csatlakoztál a projekthez? 

Kiváló projektigazgatónk, Matheidesz Réka vont be a budapesti Koreai Kulturális Központtal elindult párbeszédbe. 2021 nyarán In Suk Jin igazgató asszony és az intézmény kurátora, Kim Ji Yeong kereste fel a MOME-t, hogy szeretnének kooperálni az egyetemmel és „kimozdulni” saját, éppen felújított intézményük falai közül, és úgy érzékelik, hogy a MOME-val, mint művészettel és dizájnnal foglalkozó egyetemmel sok közös értékük van. Matheidesz Réka meghívására vendégül láthattuk a delegációt, és már ezen az első találkozón részt vett Vargha Balázs, a Média Intézet igazgatója is. Közösen azt a javaslatot tettük, hogy a tervezett kooperáció részben legyen beépíthető a MOME reguláris oktatásába. 

Tovább az artmagazin.hu cikkére >>>

  
  

Megjelent: 2023-01-19 06:00:00

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.