Videó

Az Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója




Keresés a honlapon:


Jelenkori jegelnivalóink – Grecsó Krisztián: Tíz eszkimó / Katona József Színház (Gabnai Katalin)

Fotók: Dömölky Dániel

„A műalkotás a művész nagyszerű bosszúja élményével szemben.” – mondja Thomas Mann, s e mondást nem lehet nem idézni, ha adódik egy-egy mű, mely az etikus – bár nem veszélytelen – visszavágás lehetséges módozatával élve, rögzíti a kort, amelyben élünk. Megőrizni helyzeteket, alakokat, elkapni pillanatokat – mi sem alkalmasabb erre, mint a kortárs nézőket az aktuális bajok felsorakoztatásával állásfoglalásra késztető „Zeitstück” műfaja, a mindennapi élet problémáit begyűjtő és felmutató „napi dráma”, mely forma a Katona József Színházban mindig is otthonra talált. Szép példája ennek Spiró György 1985-ös Csirkefej, 2004-es Koccanás vagy például a 2017-ben született Széljegy című darabja. Ezek a többnyire erős cselekménnyel, vagy ha nem, hát határozott zenei szerkezettel rendelkező művek Zsámbéki Gábor rendezésében kerültek színpadra, s futottak évekig sikerrel. 

Máté Gábor rendezésében, Török Tamara dramaturgi közreműködésével, hat éven át ment, szintén sikerrel és egyben erős vitákat kiváltva Grecsó Krisztián Tersánszky Józsi Jenő 1923-ból való, eredetileg Szidike című darabjának folytatásaként megírt, s 2010-ben bemutatott műve, Cigányok címmel. Az akkor együtt dolgozó alkotói hármas, az író, a rendező meg a dramaturg nemrégiben újra összeültek, hogy megszülessen egy új, magyar dráma, ennek volt a bemutatója 2022. december 17-én, Tíz eszkimó címmel.

Tovább a szinhaz.net cikkére >>>

 

 

  
  

Megjelent: 2022-12-27 06:00:00

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.