Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Minden műfajból, minden nézőnek – Erdélyi Hét a Gyulai Várszínházban (Turbuly Lilla)


Káosz / Bartha Boróka, Szilágyi Míra, Vajda Gyöngyvér / Fotók: Kiss Zoltán / A fotók forrása: Gyulai Várszínház

A színpad és a nézőtér közötti tó távolságot teremt, amelyet sok jó ötlettel hidaltak át.

Néhány elszórt budapesti vendégszerepléstől eltekintve sokáig a kisvárdai fesztivál kínálta az egyetlen lehetőséget annak, aki több előadást is szeretett volna megnézni az erdélyi magyar színházak kínálatából. Öt évvel ezelőtt azonban elindult Gyulán az Erdélyi Hét című sorozat, azóta augusztus első hetében hét erdélyi színház kínálatából láthatnak egy-egy előadást az érdeklődők. Helyiek, fürdővendégek és szakmabeli, célirányos utazók alkotják az előadások közönségét, amelyek többsége szabadtéren, a Várszínházban vagy a Tószínpadon látható. Ennek megfelelően a program „népszínházi”: helyet kapnak benne népszerű, nézőcsalogató darabok, musicalek, de klasszikus és kortárs drámák, formabontó rendezések is. Ahogy ezt az alábbi három előadás is reprezentálja.  

Tovább a kutszelistilus.hu cikkére >>>

 

  
  

Megjelent: 2022-08-31 06:00:00

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.