Videó

A Gallery FreylerArt videója




Keresés a honlapon:


Magukra hagyjuk az áldozatokat – Beszélgetés Marton-Ady Edinával (Papp Sándor Zsigmond)

 
(Fotó: Mészáros Annamária)

Húsbavágó, ám rendszerint elhallgatott társadalmi problémáról, a családon belüli erőszakról, a veréssé fajuló bántalmazásról írt fontos és átütő regényt (itt olvashat róla bővebben), és erről a közös, cinkos némaságba burkolózó kisközösségről. Marton-Ady Edinával a keresztnévben rejlő veszélyekről, a pofonokról, illetve Budapest és a vidék viszonyáról beszélgettünk.

Azt olvastam, hogy már korán, nyolcévesen megírtad az első történeteidet. Mégis negyven fölött jelent meg az első könyved. Mi késleltette az írói bemutatkozást?

– Talán pont ez az egyik oka, hogy nyolcéves korom óta írok. Nekem ez természetes. Leírni azt, amit látok, hallok, ami történik velem, leírni azt, amit álmodom. Kombinálni a fejemben ezeket, sűríteni, figurákká gyúrni a látottakat. Aki követi a facebookon a magánoldalamat, pontosan tudja, hogy grafomán vagyok. Nagyon sokáig meg voltam róla győződve, hogy mindenki más is így ír, mint én, és nincs itt semmi látnivaló.

Tovább a konyvterasz.hu cikkére >>>

  
  

Megjelent: 2022-05-17 14:00:00

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.