VideóA Magyar Zene Háza videója Keresés a honlapon: |
Teátrum a háború árnyékában – A Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház társulat színházmentése (Bényei Adrien)
„Hadiállapot bevezetése miatt elmaradnak az előadások” – áll a szomorú hír a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház közösségi oldalán. Szívbemarkoló sorok, és nem csak a szó mögött álló valóság borzalma miatt. Hiszen ez a színház nem egyszerűen a szórakoztatás miatt fontos az ott élőknek. Az anyanyelv és az identitás megőrzése, a kultúra közvetítése a beregszászi színtársulat egyik fontos feladata Kárpátalján. Szimbolikus, hogy a társulat a háború kitörése napján jött vendégszereplésre Magyarországra, vissza pedig már nem térhettek. A Jászai Mari Színészház előterében, az épület történetét ábrázoló képeket nézegetve várom a találkozást a társulat tagjaival. Itt biztosított szállást a színészház működtetője, az OMSZI Intézményfenntartó Közhasznú Nonprofit Kft. a Magyar Teátrumi Társasággal közösen az anyaországban rekedt színészeknek. Napok óta telt ház és vastaps fogadja a színtársulat Örkény István műve alapján színpadra állított Tóték című előadását a Nemzeti Színházban, amelyet egyébként Vidnyánszky Attila rendezett még Beregszászon. Amint az igazgató megtudta, mi történt velük, nemcsak szállást, de fellépési lehetőséget is ajánlott nekik. Átrendezte a Nemzeti Színház műsorrendjét, beillesztve darabjukat a repertoárba. A közönség pedig nyitott szívvel fogadta őket, már a további előadásokra is elkelt minden jegy. A társulat szerint szívszorító feladat számukra a játék. Mint mondták, a sors furcsa fintora, hogy a Tóték ebben a borzalmas helyzetben különösen aktuális, a szemükben pedig teljesen más megvilágítást nyert a darab. Tovább a magyarnemzet.hu cikkére >>>
Megjelent: 2022-03-10 06:00:00
![]() |