Videó

A Ma7 csatorna videója




Keresés a honlapon:


„Konzervatívok legyünk vagy anarchisták?” / Lányi András Bevezetés az ökofilozófiába – Kezdő halódóknak című könyvéről (vasastomi)

 

Az úgynevezett első generációs emberi alapjogok kartális deklarációjának a korszaka, majd a szociális és egészségügyi dekrétumok fénykora után a civilizált emberiség olyan módon érte el a XX. század globális alapproblémáinak a kihívását, mely által a szellem- és a természettudományok soha nem látott mértékű szünergetikus aktivitásra kényszerültek. Ennek a szintézisnek az alkalmazhatósági képlete sem a régi görög polihisztorok, sem a római sztoikus gondolkodók tudatában nem fogalmazódhatott volna meg egykönnyen. Ez a gyanú jóval nagyobb jelentőségű, mint azt első olvasatra hinnénk, miszerint a maga korához kötötten sem Parmenidész, sem Püthagorasz, de ugyanúgy a kitóni Zénón, vagy éppenséggel Seneca sem lett volna képes  kiemelkedő képességeivel, akkori tudásával akadálymentesen eligazodni abban a szélsőségesen pluralista, a maga multidiszciplináris rendszerében a legősibb természeti, empirikus vizsgálati metódusokat a legmodernebb bölcseleti és ismeretelméleti kategóriákkal ötvöző halmazmetszetben, amelyet a leginkább szimplifikált terminológiával, még napjaink általános ökoetikai traktátusai szerint is csak úgy nevezünk: a fenntartható fejlődés problémája.

Tovább az avorospostakocsi.hu cikkére >>>

 

  
  

Megjelent: 2022-01-21 14:00:00

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.