Videó

Az Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója




Keresés a honlapon:


A festőiségek káprázatai – Görgényi Tamás festőművész gyűjteményes tárlata (Wehner Tibor)

 

Az ezredfordulót követő években, egy nagyszabású vállalkozás munkatársaként, a magyar művészek munkásságát dokumentálván a német Saur Kiadó kézikönyvének, az Allgemeines Künstlerlexikon munkálataiban vettem részt: a gigantikus vállalkozás a világ összes országa összes művészének a kezdetektől napjainkig kifejtett tevékenységét igyekezett feldolgozni. A német szerkesztőség által kimunkált metódus szerint hallatlanul pontos adatsorokat kellett rögzítenem a művészek tanulmányairól, kiállításairól, törekvéseiről és szakirodalmi fogadtatásáról. Vaskos, súlyos nyomtatott kötetek hosszú sora jelent meg az A-tól a H kezdőbetűig terjedő szakaszban, mígnem a 2010-es évek kezdetén a digitális kultúra válságba, majd a megszűnésbe kényszerítette, illetve az internetre száműzte a fantasztikus vállalkozást. E munka során, a G kezdőbetűs művészek sorában kaptam feladatul Görgényi Tamás festőművész életművének dokumentálását, amelyet a magyar és a német szerkesztőkkel, valamint az alkotóval együttműködve, a közlendőket egyeztetve sikerült megoldani, így valahol a sorozat hetvenedik kötete körül megjelenhetett az œuvre összegzése. 

Tovább a barkaonline.hu cikkére >>> 

  
  

Megjelent: 2022-01-16 06:00:00

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.