Keresés a honlapon:

Ne állítsunk szobrot! – Gács Anna: A vágy, hogy meghatódjunk (Czucz Enikő)

Önéletrajz mint tanúságtétel és emlékmű

 

„Az emlékműállítás rítusának az a nagy bökkenője, hogy az áldozatok emlékhelye a tettesek emlékét őrzi. Az áldozati személyeket nem egyenként, nem személy szerint, hanem kollektívan teszi az emlékmű tárgyává. Tematikát ad a tettnek, hogy ne lehessen nevén nevezni” – írja Nádas Péter a Peter Eisenman által jegyzett, 2005-ben készült berlini emlékművel kapcsolatban. A 20. század egyik legjelentősebb magyar írója, akinek Saját halál című szövege szintén a Gács-kötet egyik főszereplője, nem véletlenül választja az önéletrajzi Világló részletekben a töredezett, tudatfolyamatokra koncentráló és azokat leképező elbeszélőmódot. Minden bizonnyal ellenszenve kiterjedt a személyiség történetének megcsonkolására is, amelynek eredménye a tömbszerű, cenzúrázott, egyenes vonalú narratíva. Az így konstruált én nem kevésbé emlékműve az ellenmondások elfedésének, a jelentések erőszakos rögzítésének, mint bármelyik talapzatra emelt kőszobor.

Tovább a dunszt.sk cikkére >>>

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2021-05-24 14:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.