Videó

A Pécs 8 csatorna videója




Keresés a honlapon:


Június közepén indul a Kultkikötő évada

A szabadtéri színházi előadások és koncertek öt Balaton-parti helyszínen – Balatonföldváron, Balatonbogláron, Balatonszárszón, Balatonfenyvesen és Badacsonyban valósulnak meg. Az immár 16. alkalommal bonyolított rendezvény szervezői hangsúlyozták: minden program szabadtéren valósul meg.

A tavalyi évadot csodával határos módon le tudtuk bonyolítani, de a járványhelyzet minden eddiginél több kérdéssel szembesített minket. Tavaly év végén fogalmunk sem volt, merre induljunk a 2021-es évad tervezésével, tele voltunk kétségekkel és kérdésekkel. Ekkor döntöttünk úgy, hogy találgatás helyett összeállítunk egy kérdőívet, és a közönségünk segítségét kérjük” – mondta Nagy Viktor.

A Kultkikötő alapító igazgatója hozzátette: a kérdőívben a járványhelyzettel kapcsolatos óvintézkedésekről is megkérdezték a nézőiket, akik a biztonságérzetet növelő intézkedések közül a kötelező maszkhasználat után a második legfontosabb tényezőként azt említették, ha szabadtéri játszóhelyen valósul meg egy produkció.

Tovább a szinhaz.org cikkére >>>

  
  

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.