Videó

Az Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója




Keresés a honlapon:


„Lézengő árva apostol” – kritika Sziveri János A szélherceg című kötetéről (Dérczy Péter)

A szélherceg bő válogatás Sziveri János költészetéből. A cím, amelyet a válogatók, Terék Anna és Melhardt Gergő adtak, részben az 1989-es Mi szél hozott? kötetre utal, részben és általában metaforikusan a költőnek a magyar költészetben fölbukkanó furcsa, különös alakjára és életére.

Sziveri szívszorítóan fiatalon halt meg (még nem töltötte be harminchatodik évét 1990-ben). Nagyon sok mindennel foglalkozott: elsősorban persze versekkel, de érdekelte, vonzotta a drámaírás, a színház és a képzőművészet is – e művészeti ágakat nemcsak művelte, de esszéiben reflektált is rájuk (és persze legendás szerkesztői munkájáról se feledkezzünk el az Új Symposionnál, ami, némileg sarkítva, egész életének tragédiáját okozta). Az esszéi mind a mai napig töredékesen férhetők hozzá, a 2011-es, Reményi József Tamás és Utasi Erzsébet által válogatott és szerkesztett kötetben ( Sziveri János művei) olvasható csak pár darab belőlük. Versei egy része (két teljes kötet) már posztumusz jelent meg, míg aztán Utasi Erzsébet és Mátis Lívia 1994-ben összegyűjtötte őket (Sziveri János minden verse).

Tovább a kortarsonline.hu cikkére >>>

  
  

Megjelent: 2021-01-08 06:00:00

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.