Videó

Az Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója




Keresés a honlapon:


Új dimenzióban Viszockij életműve (Stier Gábor)

Viszockij nyomában, avagy a Nord-jelenség címmel nemrég jelent meg Viczai Péter Viszockij-kutató legújabb könyve. A kétnyelvű kötet a Brezsnyev-korszak ikonikus alakjának emlékét idézi, a költő halálának 40. évfordulója alkalmából. A bárd 1980-ban bekövetkezett halála az addig szépen épülő és formálódó összképet egy pillanat alatt lezárta, és az akkori életmű új dimenziókba helyezve öröklődött át a mai kor emberére. Ehhez járult hozzá számos színész, újságíró, zenész, alkotótárs és irodalmár tevékenységével egyetemben a kutató, Viczai Péter munkássága is.

Három évtizede foglalkozik Viszockij munkásságával. Hogyan indult el ezen az úton? 

 – A történet harminc évre tekint vissza, amikor 1990-ben először sikerült kijutnom Moszkvába, ahol szert tettem néhány Viszockij-kazettára. Akkoriban a recsegő magnetofonokból és utcai hangszórókból még a sarki újságos pavilonoknál is Viszockij rekedtes baritonját lehetett hallani. Én is hallgatni kezdtem a bárd dalait, néha úgy, hogy szinte a kollégium is belezengett. Rövidesen világossá vált számomra, hogy önerőből nem megyek sokra Viszockij szövegeivel. Nyelvi és tartalmi szempontból egyaránt nehezen értelmezhető művek ezek. A bizarr és szabad szóhasználat kivétel nélkül, minden külföldit próbára tesz még akkor is, ha beszéli a nyelvet. Így az orosz barátaimhoz fordultam, akik közül többen segítségemre voltak, e sajátos hangvételű és stílusú művek fordításában.

Tovább a moszkvater.hu cikkére >>>

  
  

Megjelent: 2021-01-04 14:00:00

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.