Videó

Az Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója




Keresés a honlapon:


A családban marad – David Eldridge: Születésnap; Beaumarchais: Figaro házassága – Budaörsi Latinovits Színház (Urbán Balázs)

Családi dráma, abúzus, amely végül nem kerül a szélesebb nyilvánosság elé, elfojtott és kirobbanó indulatok – a fentiek mind előfordulnak a Latinovits Színház két friss bemutatójában. Annak, hogy mégsem szeretnék ebből látványos koncepciót kreálni, nemcsak az az oka, hogy az alapművek eltérő hangnemben, stílusban és szándékkal foglalkoznak a kérdéssel, hanem az is, hogy a két premiert talán nem annyira az alkotói-színházvezetői szándék, mintsem a pandémiás idők bemutatók csúszásában, rossz esetben elmaradásában is megnyilvánuló sajátságai sodorták szorosan egymás mellé.

 

Figaro házasságának bemutatóját még tavaszra tervezte a színház, majd szeptember elejére került át, hogy végül október elején valósuljon meg. Maga a darab éppúgy ismerős lehet a budaörsi publikumnak, mint azoknak a nézőknek, akik megkülönböztetett figyelemmel követik Alföldi Róbert rendezői pályáját. Budaörsön ugyanis öt évvel ezelőtt mutatták be a Figaro házasságát, Forgács Péter rendezésében. 

Tovább a szinhaz.net cikkére >>>

  
  

Megjelent: 2020-11-23 06:00:00

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.