Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


„Amire küldetést kap az ember, azzal kötelessége élni” – interjú Boros Misivel (Werner Nikolett)

Boros Misit nem kell bemutatni: az ifjú zeneművészt igazi csodagyerekként ismeri az ország és lassan Európa. A fiatal, mégis sokat látott művész Pécs utcáin sétálva beszél a mindennapjairól, majd leül egy padra, és olyan lelkesen kezd mesélni a zenéről, ahogyan csak kevesen.

Hogy indult az ősz? Jól gondolom, hogy nem a klasszikus módon, barátkozva az órarenddel és egyéb iskolai teendőkkel?

Jól! Tizenegy éves voltam, amikor bekerültem egy olyan körforgásba, ami felnőtt életvitelt kívánt tőlem, ezért az iskola háttérbe szorult. Azóta magántanuló vagyok, hiszen évente közel negyven-ötven koncertre kell felkészülnöm, ami önmagában is sok időt vesz igénybe, nem beszélve az utazásról vagy éppen a televíziós szereplésekről. Augusztus végén letettem a végzős osztályozóvizsgákat, így befejeztem a középiskolai tanulmányaimat, már csak az érettségi van hátra. Most éppen Budapestre készülök egy forgatásra. Idén ősszel indul a Virtuózok Visegrádi Négyek és Szerbia műsor, ahová mint szereplő kaptam meghívást. Ez egy nagyon különleges projekt, hiszen ez az első alkalom, hogy ezek az országok egy közös komolyzenei televíziós tehetségkutató keretében találkoznak.

Tovább a kortarsonline.hu cikkére >>>

  
  

Megjelent: 2020-11-15 06:00:00

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.