Videó

Az Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója




Keresés a honlapon:


Út egy másik, saját irány felé – beszélgetés Fazakas Barna képzőművésszel (Bálint Tamás)

Sokan mondták, maradjak otthon, menjek el tanítani, készítsek pár tájképet, csendéletet és portrékat eladásra, jól elleszek belőle. De nekem ez sosem volt opció, hogy olyat és úgy fessek, hogy az kelendőbb legyen. Nem akarok megfelelni, csakis önmagamnak. Színeimmel és formáimmal, lehet, kicsit elütök a helyi karaktertől, de természetesen szeretnék valami olyat létrehozni, amit még senki más nem.”

A  művészi hitvallását tükröző fenti mondatok egy néhány évvel korábbi interjúban hangzottak el. Miképp kanyargott és merre az életútja? Ha jól sejtem, a kezdetek, a gyerekkori tehetség és szenvedély a rajz iránt, a neves tanárok igenis az ott említett „tipikus” székelyföldi művészlétet, a helyi karaktert predesztinálták…

A helyi karakter alatt inkább a művészeti kifejezés- és alkotásmódra szerettem volna utalni, a székelyföldi művészlét meg ugyebár egyénenként változó. Az én utam – számomra valahol logikus módon – egy másik irányba indult (legalábbis az egyetemi évek után), hajtott a kíváncsiság, a tapasztalat iránti éhség, és persze a szakmai érvényesülés vágya. 

Tovább a helyorseg.ma cikkére >>>

  
  

Megjelent: 2020-11-04 06:00:00

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.