Keresés a honlapon:

Csengődi Péter: Randifolyamat

 

Ma van a nagy nap, ma találkozom először a nővel, akivel hónapok óta levelezem. Semmi különös, csak egy találkozó, ahol kicsit beszélgetünk, jobban megismerjük egymást, nem kell túlgondolni. Közben megérzem, hogy izzad a tenyerem. Tipikus: a tudat nyugodt, a test reagál.

Nem szeretnék izgulni, mégis azt teszem. Hogy miért, azt nem tudom, igazából a tudatalattimat kellene megkérdeznem. Elmélyülök. Kérdések merülnek fel, mindegyik úgy kezdődik: “Mi van, ha...?” Mi van, ha nem tetszem neki élőben? Kevésbé fontos, ám de még mindig jelentős kérdés, hogy mi van, ha ő nem tetszik nekem élőben? Mi van, ha tetszik, de unalmas? Vagy ha csak arra vár, hogy mikor lophatja el a pénztárcámat? Vagy még rosszabb, mi van, ha a randi előtt egy idegen elbotlik mellettem, és rám önti a kávéját? – Csupa olyan kérdés, ami teljes természetességgel vonul át ilyenkor az ember agyán.

Kuszák, rendezetlenek a gondolataim, én is alig látom már át őket. Ilyenkor mindig beüt a programozói vér. Mindannyian tudjuk, hogy egy átlagos randi hogyan szokott zajlani, és mik azok a pontok, ahol tönkremehet. Ez jól modellezhető egy folyamatábrával. Tollat és papírt ragadok.

Rajzolok egy pöttyöt, ez a kezdőállapot. (A tanárom gyakran hívta kályhának. Mikor kérdeztük, hogy miért nevezi így, egy szólás-mondást említett, hogy “vissza kell menni a kályhához”. Állítólag van ilyen. Ha tőlem fogják megkérdezni a gyerekeim, hogy honnan ered ez a mondás, akkor azt fogom válaszolni, hogy a tanár úrtól.) A randi fő állapotait kerek krumplikkal jelölöm. (Igazából lekerekített sarkú téglalapok lennének, de rémesen rajzolok.) Azokat a kérdéses pontokat, ahol több irányban mehet a cselekmény, de nem tudni előre, hogyan alakul, szögletes krumplikkal jelölöm. (Igazából rombuszok lennének, de mint mondtam, rémesen rajzolok.) Másik fajta pöttyel megrajzolom a végállapotokat, és már csak annyi dolgom maradt, hogy nyilakkal összekötöm a megfelelő pontokat. (Példa: A fizetés állapotából tovább indulva két lehetséges választás van. Ha hagyja, hogy fizessek, akkor abba az állapotba jutunk, hogy szimpatikus vagyok, és felajánlhatom neki, hogy hazakísérem. Ha nem hagyja, akkor konstatálom, hogy nem jöttem be neki annyira, és törekszem gyorsan lezárni az estét.)

Ránézek messzebbről az ábrára, és azt látom, hogy egyetlen esetet kivéve mindig abba a végállapotba jutok, hogy nincs semmi baj, minden rendben. Ha egy idegen véletlen leönt a kávéjával (ami egy teljesen természetes gondolat), akkor az est totális katasztrófába fullad, de ezt leszámítva semmilyen esetben sincs aggodalomra ok. Bármi is történik a találkozó folyamán, nem kell félni, be van bizonyítva. A gyomrom mégis remeg.

 Buta gyomor! Nem ért a folyamatábrákhoz!

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2015-03-12 11:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.