Keresés a honlapon:

Magánkánon – Zsille Gábor gondolatai Jékely Zoltán H. Lelle sírjánál című verséről

 

 

 

 

Jékely Zoltán

H. Lelle sírjánál

 

Két szál rózsát tettem a sírra;

egyik bimbózó, tán holnap nyíló,

üde-hamvas.

Másik, a rég kibomolt, hervadozó:

szíved fölött

hullassa szirmait el,

s mint könnyeim most

a szempillámon:

ragyogjon rajtuk

a hűvös hajnali harmat.

 

 

A jó (= hiteles, érvényes, izgalmas, tétre menő) költészet egyik ismérve, hogy megszólít. Az ilyen vers olvasásakor úgy érezzük, kimondottan a mi kedvünkért írták, a szerző célzottan nekünk üzen. Elcsépelten ezt úgy szokták megfogalmazni, hogy „A költő megénekli az életünket.” Ahhoz képest, hogy milyen sok verset olvasunk, ez meglehetősen ritka élmény, és leginkább akkor valósulhat meg, ha a mű személyes hangvételű, vagyis nem merül ki holmi általános bölcselkedésben. Az pedig tényleg csak sátoros ünnepeken történik meg, hogy egy versből ránk köszön a szó legszorosabb értelmében vett személyesség, mert a szöveg tényszerűen egy rokonunkról vagy rólunk szól.

Ilyen sátoros ünnepben volt részem, amikor tíz évvel ezelőtt Jékely Zoltán (1913–1982) gyűjteményes kötetét lapozgattam, és rátaláltam a H. Lelle sírjánál című versre. A szöveg alatti dőlt betűs jegyzet szerint a költő 1973-ban írta Visegrádon. Ez végképp megerősített abban, amire pusztán a cím alapján is fogadni mertem volna: a tízsoros vers nagynénémnek, Hibbey Lellének állít emléket. E karakteres vezetéknév apai nagyanyám ágán került a családba – igaz, némileg halványítja a báját, hogy felvett, szlovákból „csinált”: eredetileg Hosztják volt. Az 1930-as években hatalmilag vezényelt magyarosítás során lett belőle Hibbey, arra alapozva, hogy dédapám Hibbén született, ebben a Liptószentmiklóshoz közeli, Árpád-kori alapítású falucskában, amelynek legfőbb nevezetessége, hogy templomában nyugszik Balassi Bálint.

Hibbey Lelle Visegrádon lakott, lévén, hogy édesapja (nagyanyám öccse) ott volt erdész. Szegény lány huszonhat évesen, 1970 decemberében Budapestre utazott, valami ügyes-bajos dolgát intézni. A Stefánia körút és az Ajtósi Dürer sor sarkán figyelmetlenül lépett az úttestre, és egy nagy sebességgel száguldó kocsi halálra gázolta. Sohasem találkozhattam vele, hiszen akkor még meg sem születtem.

Miért verselt Jékely Zoltán a visegrádi temetőről, és éppen Lelle sírjáról? Csaknem három évvel a lány halála után miért érezte fontosnak verssel tisztelegni? Nos, Jékely rendszeresen megfordult Visegrádon az édesapja, Áprily Lajos (1887–1967) révén. Áprily 1929-ben menekült el Kolozsvárról Budapestre, és ott folytatta tanári pályáját, de 1943 szeptemberében felmondott, mert nem volt hajlandó végrehajtani a zsidótörvény rendelkezéseit. Házat vásárolt Visegrád határában, Szentgyörgypuszta egyik völgyében, amelyet később róla neveztek el. Ott, az önként vállalt remeteségben megismerkedett a helyi erdésszel: Lelle édesapjával. Lelle 1944-ben született, vagyis egy évvel Áprily Visegrádra költözése után – a költő nyilván rálátott a gyermekkorára. Kézenfekvő, hogy az Áprilyt gyakran meglátogató fia, Jékely is találkozott Lellével, mi több, sajátjának érezte a helyi közösséget.

 

Zsille Gábor

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2022-10-24 06:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.