Videó

Az Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója




Keresés a honlapon:


Magánkánon – Zsille Gábor gondolatai Terék Anna Váróterem című verséről

 

 

 

 

Terék Anna

Váróterem

 

Látja, uram?

Hat óra lesz,

fél órát kell még vacogni,

és befut a vonat.

 

A kabátja alatt

én magáról álmodok.

A Nap keresztülgázol rajtam,

a házak tetején jár.

 

Szorítson kicsit jobban,

akkor nem érzem, hogy fázok,

s olyankor az inge alól

is jó illatot présel ki

az ölelés.

 

Csak hunyja le a szemét,

szuszogjon, vagy

simogassa meg újra

az arcomat, aztán

felejtse ott a kezét.

Vagy a blúzomon.

 

Ott.

Ott lent.

Talán lejjebb.

 

 

Mi, vagyis irodalomtörténészek, kritikusok, szerkesztők és mezei olvasók gyakran úgy járunk – ne féljünk a szótól: gyakran esünk abba a hibába –, hogy egy-egy költő munkásságából csak az úgynevezett nagy verseket vesszük számításba, azokat keressük-listázzuk-idézgetjük. Pedig a költői életművet nem kizárólag az antológiába illeszthető sikerszövegek, slágerként újra meg újra elszavalt telitalálatok alkotják, de legalább annyira a kevésbé jelentős, átlagos versek is. Ahogy egy hadsereg ütőképessége nemcsak a díszes mundérú tiszt urak zsenialitásán múlik, de a közvitézek állóképességén, minőségén is. Más hasonlattal: egy épület vázát és megfelelő statikai állapotát természetesen a tartópillérek és a födém biztosítják, ám mindez vajmi keveset ér, ha a falakhoz nincs elegendő tégla.

Most ennek szellemében választottam verset az 1984-ben Topolyán, azaz a Vajdaságban született költőtől, Terék Annától. Nemzedékének egyik legjelesebb, legegyénibb versvilágú alkotója ő. Az ELTE pedagógiai és pszichológiai karának viselkedéselemző szakán végzett, a Híd Kör alapító tagja, több drámáját színpadra állították különböző színházakban. Itt olvasható műve, a Váróterem legutóbbi, 2020-ban kiadott Háttal a Napnak című kötetéből való, de szerepel Az év versei 2022 című antológiában is. Egy valódi közvitéz abban a hadtestben, ahol a tiszti kart azok a nagy ívű, terjedelmes Terék-versek adják, amelyek a kilencvenes évek délszláv háborújával, a kisebbségi magyar sors kérdéseivel, a nők társadalmi helyzetével foglalkoznak, mint például a 2017-ben megjelent kötet, a Halott nők szövegei. Mindamellett ez a várótermi pillanatfelvétel is érzékelteti Terék Anna fontos költői érdemeit: bátor őszinteségét és természetességét, szociografikus érzékenységét, rövid sorokra épülő és sodró lendületű versbeszédét.

 

Zsille Gábor

 

 

 

  
  

Megjelent: 2022-08-31 14:00:00

 

Zsille Gábor (Budapest, 1972) költő, műfordító, szerkesztő

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.