VideóA PécsTV videója Keresés a honlapon: |
Magánkánon – Zsille Gábor gondolatai Győri László Búcsú című verséről
Győri László Búcsú
Weöres Sándor utolsó szavaira
Isten veled, hazám, most fölveszem sötét ünneplőm, hószín ingemet. Isten veled, hazám, te édesem, felöltelek, és aztán elmegyek.
Isten veled, hazám, te életem, felöltözöm és aztán elmegyek. Isten veletek, homály, lótetem, tajték, laboda, Csönge, völgyüreg.
– Isten veled! – Ezekkel a szavakkal az élete egyszerre becsukódik, és önhalálrajz indul a savakkal
a föld mélyén, egy új, mely a valódit, a sír fölöttit csak mardossa, fal, fal. Mi történt volna? Minden. Semmi sem.
Amikor a kilencvenes évek végén megmutattam egy szonettem a Kossuth-díjas költőnek, Bella Istvánnak, ő csöndesen azt mondta: „Jó kis vers, hibátlan. Rakj bele egy hibát, hogy izgalmasabb legyen.” Csakugyan, a tökély nem feltétlenül érdekfeszítő. Egy szeplő, egy heg, egy ránc vonzóbbá, izgatóbbá, szebbé tehet egy arcot, és egy tudatosan elhelyezett hiba adott esetben egy jó vers hozzávalója lehet. Vannak költők (a nevüket most ne firtassuk), akik az időmérték és a klasszikus formák bűvöletében alkotnak, irodalomtudósi attitűddel minden szótagot a helyére forrasztanak – a tökéletesnek tetsző vers-végeredményük mégis üres, steril, mert nincs lelke. Az 1942-ben Orosházán született, József Attila-díjas Győri László, a legendás Kilencek költőcsoport tagja, az itt olvasható (nyomtatásban először 2002-ben megjelent) szonettjében éppen ehhez a rendhagyó megoldáshoz nyúlt: értő módon kidolgozott, szabályos művébe tudatosan tett egy rímhibát. Méghozzá kiemelt helyre: a második tercinába, a költemény záró sorába. Hiszen formailag a két tercina keresztrímes lenne, ABABAB képlettel. A páratlan sorok végei eleget tesznek e követelménynek (szavakkal – savakkal – fal, fal), a páros soroké ellenben nem (becsukódik – valódit – semmi sem). Ám emiatt nem érezzük csonkának a szöveget, nem marad bennünk hiányérzet. Tegyük hozzá, az efféle tudatos önrontáshoz, a tökéletességről való önkéntes lemondáshoz költői bátorság, sőt vagányság szükségeltetik, és ez mostanság – versolvasói tapasztalataink alapján – nem gyakori. Önkéntelen, a mesterségbeli tudás hiányából fakadó hibát, szimpla pongyolaságot bőven találunk itt-ott, a legkülönbözőbb szerzőknél, de a formakultúra vértje mögül a kötöttségnek tudatosan fityiszt mutató, nyilvánvalóan direkt módon alkalmazott hibát csak nagyon ritkán. Győri László eme verse az utóbbi csoportba tartozik.
Zsille Gábor
Megjelent: 2022-08-01 06:00:00
|
