Keresés a honlapon:

Magánkánon – Zsille Gábor gondolatai Rékai Anett A perfekcionizmusról című verséről

 

 

 

 

Rékai Anett

A perfekcionizmusról

 

Versírással töltött első éveim

arra mentek rá, hogy megtanuljam

lecsiszolgatni a sorjás éleket,

eldolgozni a széleket, az anyagot

a lehető legtöményebbre és -tisztábbra

párolni. És most kiderült, hogy

végig tévúton jártam. A tökéletesség

steril, uniformizáló és lelketlen,

egy tökéletes sorokból álló vers pedig

olyan, akár egy szépségverseny:

ha húsz hosszúcombú,

fehérfogú lány áll egymás mellett,

az ember mindegyiket átlagosnak látja.

Húsz hibátlan lányt bámulva

döbbentem rá, mennyivel szebb egy,

a vártnál dúsabb szemöldök,

egy kicsit szélesebb szünet

az első metszőfogak közt.

 

 

Az írás szellemi-lelki hátteréről, elméleti megalapozásáról valló költeményt ars poeticának nevezzük – a gyakorlati megvalósításról, a konkrét alkotói folyamatról tudósító szövegre pedig bátran tehetjük azt a címkét, hogy műhelyvers. Köznapian szólva: vers a versről. Mintha néhány percre belépnénk egy műterembe, szabadon megfigyelni, hogyan vés-csiszolgat egy szobrász, hogyan keveri a színeket a palettáján egy festő. A műhelyvers klasszikus példája Lope de Vega Szonett a szonettről című tréfája, amelyet mi Kosztolányi fordításában ismerünk. Nagyon vagány szöveg, különösen annak fényében, hogy a tizenhetedik század elején került papírra. Szintén remek példa Faludy György latin számozással 143. szonettje, mesterkéletlenül A szonett címmel, a 200 szonett kötetben. (Csak három sorát idézem, nehogy jogdíjat követeljen az utód a Holdkatlantól: „…tizennégy sorba gyömöszölj hetven sort. / Egyetlen fölös jelző mindent elront. / Tarts írószert a padlón ágyad mellett”.) A költői műhelytanulmányok közül a legismertebb Weöres Sándor doktori disszertációként írt meditációja és vallomása, A vers születése. És a műhelyversek nagymestere volt Orbán Ottó, aki munkássága során kötetnyi versében tárgyalta, milyen körülmények mellett, milyen gondolati utakat bejárva szokott verset írni.

És tessék, itt van egy kiváló műhelyvers egy szárnyát bontogató költő, az 1999-ben Budapesten született, jelenleg az ELTE skandinavisztika szakán tanuló Rékai Anett tollából: okos, gondolatgazdag, ugyanakkor letisztult, lendületes versbeszéd. Bevallom, teljesen odavagyok ezért a műért – tuti, hogy huszonegy évesen nem tudtam ilyen jót produkálni. Rékai nagyszerűen, „magától” felismeri, amit én az 1990-es évek végén, huszonhat évesen tanultam meg Bella Istvántól, amikor elé tettem egy szonettemet: „Nagyon jó ez, formailag tökéletes – mondta a mester –, de rakj a tercinájába egy kis hibát, mert attól izgalmasabb lesz.” Valóban: ha húsz tökéletes alakú lány egyenmosollyal vonul egymás mögött a kifutón, körülöttük a sterilitás unalma lebeg, és másnapra csak az a szőkeség marad meg az emlékezetünkben, aki egy pillanatra megbotlik.

Rékai Anettnek még nincs önálló kötete, ezt a versét a Jelenkor 2021. márciusi lapszámában találtam, és beszerkesztettem a költészet napjára megjelenő Az év versei 2022 antológiába. A szerző e szavakkal vall a Jelenkorban megvalósult közléséről: „Az utóbbi négy évben különböző folyóiratokban jelentek meg verseim, én pedig azt reméltem, hogy ha folyamatosan kapom a pozitív visszajelzéseket, akkor előbb-utóbb elmúlik a belső bizonytalanságom. Hogy csak az kell, hogy elég sok neves folyóirat közöljön, és akkor majd biztosan tudni fogom, jó az, amit csinálok, és helyem van ebben a szakmában. (…) Valaki most biztosan irigykedik rám, és azt hiszi, hogy elértem valamit.” Igen, Rékai Anett annyit egészen biztosan máris elért, hogy önálló hangja van, és begyakorolta magát a versírásba. Ez pedig nem kevés, ellenben sok.

Mostanság egyfajta fordított akceleráció zajlik a költészetben, tudniillik sorra lépnek elő tizenéves költők (többségükben lányok), akik kiforrott hangon, érett szemlélettel verselnek. Az akceleráció a huszadik század végének jelensége: a tizenéveseknél a testi fejlődés folyamata felgyorsult a szellemi éréshez képest, ezért a kettő egymástól szétvált. Nos, a jelenlegi költészetben ennek éppen az ellenkezője tapasztalható, ugyanis a fiatalok lírai érése gyorsult fel. Régebben úgy volt, hogy pályája elején a költő kereste a saját hangját, első egy-két kötetét meghatározták az útkeresés stílusjegyei, és csak később talált rá a számára leginkább testhezálló formára, versvilágra. Most viszont az induló szerzők szellemileg olyan hamar „kifejlődnek”, olyan fiatalon, már a bemutatkozó kötetük megjelenése előtt kialakítják az egyéni hangjukat, hogy az irodalmi közeg, a könyvkiadás, pályájuk formálódása alig képes ezzel tempót tartani.

 

Zsille Gábor

 

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2022-02-28 06:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.