Videó

A Pécs 8 csatorna videója




Keresés a honlapon:


Magánkánon – Zsille Gábor gondolatai Miklya Zsolt Hajnalocska című verséről

 

 

 

Miklya Zsolt

Hajnalocska

 

Száraz ág hogy zörög?

Mint rezgő csontsereg,

lengő bordák között

langyos szél őgyeleg.

 

Rúg a láb, görcse nem

ébredt még fel, tudom,

tűnök lábujjhegyen,

míg írom otthonom.

 

A hajnal már közel,

gépem felzümmög épp,

fáradt őr felfigyel,

behűti light sörét.

 

Szélcsengő, bordasíp,

fűszál két ujj között,

műhelyünk nyitva még,

mennyünk elköltözött.

 

 

A versírás egyedüllétet kíván, vagyis elmélyülést, nyugalmat, szótlanságot. Költőnek lenni összetett vállalkozás: élményeit társaságban, családi körben is begyűjtheti, de amikor elérkezik az alkotás ideje, menthetetlenül magára marad – mintha egy szerzetesi cellában gubbasztana.

A mesterségnek becézett létállapotból fakadó időszakos (vagy állandósult magányt) a költők java része azzal enyhíti, hogy csatlakozik valamilyen humánértelmiségi körhöz, művészetbarát egyesülethez, irodalmi klubhoz, szakmai szervezethez. Helyi szinten (különösen vidéken) ez általában néhány régi kolléga, kipróbált barát, netán ivócimbora; országos szinten pedig egy írószövetség – túlnyomórészt a Magyar Írószövetség és/vagy a Szépírók Társasága. A rangos szakmai szervezethez tartozás kétségtelen előnye, hogy úgy esély teremtődik valamilyen irodalmi díj elnyerésére. Sok évtizedes tapasztalat ugyanis, hogy az irodalmi kitüntetéseket olyan szerzők kapják, akik valamely mértékadó szervezet tagjai, akiket egy testület ajánl, képvisel, akikért bennfentes pártfogók lobbiznak. Ellenkező esetben, azaz önerőből nem túlzottan jók a kilátások egy elismerésre – bár nagy ritkán akadnak üdítő kivételek, amelyek tovább erősítik a szabályt.

Gyakran hallani, hogy Magyarország gazdaságilag vízfejű, szebben fogalmazva, rendkívül Budapest-centrikus, és ez többé-kevésbé kulturálisan is igaz. Egy vidéki kisvárosban jó költőnek lenni eleve versenyhátrány a fővárosi jó és középszerű pályatársakkal szemben – és kétszeresen nehéz terep, ha az illető saját elhatározásból egyetlen írószervezetnek sem tagja. Az ilyen szerző a hivatalosságoktól nem sok jóra számíthat, ugyanakkor emberileg megsüvegelendő a bátorságáért, az állhatatosságáért. Az 1960-ban született költő, író, szerkesztő, pedagógus, Miklya Zsolt eme vakmerő különcök közé tartozik. Évtizedek óta Kiskunfélegyházán él és alkot, miközben tudatosan nem kérte a felvételét egyetlen országos irodalmi szervezetbe sem: a maga útját járja, nem törtet, nem cselez, nem hangoskodik. Itt olvasható versét 2017-ben írta, és beszerkesztettem Az év versei 2018 című antológiába. Tizenhat sora jól példázza, hogy letisztult hangú, biztos mesterségbeli tudással rendelkező, nagy formakultúrájú költőről van szó.

 

Zsille Gábor

 

 

 

  
  
 

Zsille Gábor (Budapest, 1972) költő, műfordító, szerkesztő

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.