Videó




Keresés a honlapon:


Magánkánon – Zsille Gábor gondolatai Turczi István Téli rondó a Fogarasi-Havasokból című verséről

 

 

 

 

Egy versről

 

 

 

Turczi István

Téli rondó a Fogarasi-Havasokból

 

     Írj, mielőtt megfagysz!

 

Fent kanyarog a füst,

az éj zúzmarás ezüst,

csenddel dús levegő,

áramló, lebegő,

a vendégét várja:

egy tál tél az ára.

Nincs szem, ami lássa,

hajnal felé milyen

a tűz ellobbanása.

A reggel azért üzen

hidegvégződéseiben.

Mikor felfeslik az ég

örök működésben

ott kinn és ott benn,

jégszirom-menedék,

kiáltanál, elég!

Dermesztő fagy van

szívben, csontozatban.

Még nem mozdul semmi.

Befelé hunyt szemmel

most elég csak lenni.

Idegidő jött el,

feneketlen köddel.

Bár kanyarog a füst,

pattog a tűz megint,

a vendég csak legyint,

kedve borotvaezüst.

 

 

Aki anyaországi magyarként járt már télen Erdélyben, pláne a Havasokban, az a saját bőrén tapasztalta, milyen hideg uralkodhat arrafelé. Az egyik legpontosabb meghatározás az, hogy csontig hatoló… Az 1957-ben született Babérkoszorú-díjas költő, Turczi István is átélte ezt tavaly, amikor a Fogarasi-Havasokban töltött néhány napot. S az élmény nyilvánvalóan intenzív volt, hiszen vers lett belőle, amely az Irodalmi Jelen 2020 októberi számában jelent meg, majd Az év versei 2021 című antológiában is helyet kapott. A helyi éghajlati viszonyok mellett nem túlzó a mottó („Írj, mielőtt megfagysz!”), sem a szöveg közepére szerkesztett jégszirom-menedék kifejezés, valamint a kétsoros állítás, hogy „Dermesztő fagy van / szívben, csontozatban.” Az a szójátékos bejelentés is reális, hogy „Idegidő jött el, / feneketlen köddel.”

Olyan ez a vers, mint egy postai képeslap, vagy mint egy szépen exponált fénykép az Utazásaim című albumból. Turczi albuma, ha összeállítaná, olyan vastag lenne, hogy több kilót nyomna, mert évtizedek óta rengeteget utazik. Nem tartozik a szobaköltők közé, elefántcsonttornyot csak kívülről látott: elképesztő intenzitással él, szervez, fedezgeti fel a világot. Birodalma Bakutól a Machu Picchuig, Kínától Ausztráliáig terjed. Amikor majd száztíz évesen beköltözik az Arany Alkony Idősek Otthonába, bőségesen lesz mire visszaemlékeznie, az biztos.

Ezt a vers-képeslapját tehát a Fogarasi-Havasokból küldte. A zord időjárási körülmények ellenére a mű nem komor, nem nyomasztó – életigenlés, sőt finom derű hatja át. A rondó kompozíciós forma megágyaz a játékosságnak, a görcstelen rímelés pedig rátesz egy lapáttal. Az egymást önfeledten váltogató páros, kereszt- és ölelkező rímek eszünkbe juttatják Kosztolányi Dezső remekműve, a Hajnali részegség rímtechnikáját. A Turczi-vers végén legyintő, borotvaezüst kedvű vendég mint motívum szintén erre a Kosztolányi-műre emlékeztet, a lezárására: „mégis csak egy nagy, ismeretlen úrnak / vendége voltam.”

 

Zsille Gábor

 

 

 

 

  
  
 

Zsille Gábor (Budapest, 1972) költő, műfordító, szerkesztő

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.