Videó

A Marosvásárhelyi Rádió hangfelvétele




Keresés a honlapon:


Magánkánon – Zsille Gábor gondolatai Both Balázs A 259-es határjel című verséről

 

 

 

 

Egy versről

 

 

Both Balázs

A 259-es határjel

 

Mikor az örvénylő porhó alól

előzuhan egy ferde házsor,

zúg a szél győzelmi kürtjele

az ismeretlen tájból,

tűzrevaló, csenevész ágak,

– kottavonalak, fehér lapra –

a külvilágtól sáncolt várost

a torony zúgása tartja,

mert végül is legyőzetett,

mint minden hátba támadott,

a törhető üveglap-égen

sápadt gránátalma vacog,

ködbe tartanak ők is, mennek

a recésre fagyott sárban –

Jön a szén-sötét bácskai éj.

És győz a szilárdságtan.

 

 

Az elmúlt hetekben bemutatott rímtelen szabadversek után itt egy vers, amely rímel. „Na, végre!” – gondolják egyesek – „Végre egy tisztességes, igazi vers!” Szinte minden héten belefutok a vélekedésbe, szomorú módon diplomás embereknél is, miszerint „A vers az, ami rímel.” Nos, nem, kedves diplomás és mindenféle emberek, a vers nem (csak) az, ami rímel. A vers még nagyon sok egyéb dolgot művel, joga van hozzá, és 2021-ben nem kellene korlátolt, dohos nézeteket raktározni a fejekben.

Ez a tizenhat soros mű első közlésben a Magyar Napló folyóirat 2017. márciusi számában jelent meg, majd helyet kapott Az év versei 2017 című antológiában is. Egyetlen szövegtest, de valójában négy strófára osztható: négyszer négy sor, egybenyitva. Minden második sora rímel, tehát úgynevezett félrímes formával van dolgunk. Az egyes sorok szótagszámát a költő nem kezeli mereven: hét, nyolc, olykor kilenc szótagból állnak. Az egész költemény hangvételéről, motívumairól, kiváltképpen a közepére szerkesztett sorról („mert végül is legyőzetett”) eszünkbe juthat Pilinszky János Harmadnapon című nyolcsoros klasszikusa, különösen a közepén szereplő szavak: „Mert megölhették hitvány zsoldosok”.

Az esztéták szerint iszonyatosan tudományos nézet, hogy egy irodalmi alkotásnál a szerző kiléte mellékes, a szöveg fölé írt név „elhanyagolható információ”, a szöveget pedig textusnak kell titulálni, mert az úgy modern és bölcsészkari. Ez a vers iskolapéldája annak, hogy a szerző személye, életkörülményei igenis számítanak, új tartományt nyitnak az értelmezéshez. Az olvasó (ha fölöttébb érdeklődő) beírhatja a Google keresőbe, hogy 259-es határjel, és megkapja eredményként, hogy a magyar–szerb határszakasz mely pontjáról van szó; a vers végén szereplő földrajzi név (Bácska) szintén eligazíthat – ám azt, hogy a költő milyen okból került oda, s a műnek mi az alaphelyzete, csak találgathatjuk. (E költemény értékét éppen az bizonyítja, hogy a háttér ismerete nélkül is hat ránk.) Nos, a szerző polgári foglalkozásából adódóan a vers megírásakor rendőrként teljesített szolgálatot a magyar–szerb határon, soproni lakóhelyéről több hétre odavezényelve, az illegális migráció megfékezése érdekében mindennap hosszú órákat töltve egy őrhelyen. A líra csodája, hogy bármilyen élethelyzetben születhet.

 

Zsille Gábor

 

 

 

  
  

Megjelent: 2021-08-02 06:00:00

 

Zsille Gábor (Budapest, 1972) költő, műfordító, szerkesztő

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.