Keresés a honlapon:

Vaskó Ilona: A műkörömről

Előre tudom, hogy vérig fogok sérteni nagyon sok nőt. Előre elnézést is kérek érte, mert ez csak egy különvélemény, hiszen mindenkinek joga van a saját ízlését magára ölteni, legyen az rocker, punk, vagy hippi. Talán az örök lázadó személyiségem, mely mindig azt kiabálja az arcomba, hogy merj más lenni, talán ezért van bennem ez a fajta plázacica jelmez elleni lázadás. Miközben az is igaz, hogy rajongásig szeretek olyan embereket, akik ezt a stílust képviselik. Valószínűleg ők így egyediek. Csak sokan vannak. Szóval nem is tudom, hogy egyediek-e, mert mindegyik „formaruha” egyforma.

Egy ideje sokkal jobban vonz azok társasága, akiknek elég a tornacipő és a farmer, egy egyszerű pólóval. Lehet, kezdek öregedni? Így negyven év felett (a kor valamiféle bölcs páncélt húz mostanában körém, mintha mostantól lehetnék arcátlan is) szóval úgy tűnik egyre kritikusabbá válok. Mondjuk még halálra rémít a kosztüm és nylon harisnya kombó, meg a konty, de sokkal jobban megijeszt a tőlem idősebbek kezét díszítő műköröm. 

Nem mintha nekem nem lett volna… Körülbelül tíz évvel ezelőtt. Igaz akkor még a kezem is szép volt, illetve most is szép, csak másként. Hiszen a kilencvenegy éves nagymamám kezét is szépnek látom, bár elég groteszk élmény lenne mindez műkörömmel. Szóval nem baj, ha halad a kor. Tetszik nekem. Jó élmény ez. Az évek múltával már nem olyan feszesek dolgok, de van benne valami megható szépség, és inkább az a fajta felelősség rémít meg, hogy már minden szavát komolyan veszik az embernek. 

A hiba természetesen az én készülékemben van, hiszen mi az, amit megrögzötten figyelek akár férfin, akár nőn? A keze. Egy férfiról mindent elmond az, hogy mennyire tiszta, ápolt, vagy éppen piperkőc, a nőről úgyszintén. De egy nőnek a kezén látszik a leghamarabb –na meg a nyakán- a valódi kora. Ránézek egy nem túl idős, de már régen nem tinédzser nő kezére, és sokszor hátrahőkölök attól, amit látok. A tökéletes kézen a tökéletesség nekem inkább taszító, mint szép. Van benne egy olyan üzenet, mely azt hordozza magában, hogy nem mer, nem akar az illető megöregedni. 

A közhelyek viharában azt gondolom, ebben az esetben a legigazabb az, amikor a kevesebb, az több. Fogadjuk el, múlik az idő, mert mindenfajta túlzó szembemenetel vele, csak még nevetségesebbé tehet minket, nőket. Tudni kell, hogy már nem az áll jól, ami a húsz éveseknek, de azt is, hogy nem kell úgy kinéznünk, mint a nagymamáknak. Amikor ekkora különbségtétellel szembesítjük a külvilágot, ne csodálkozzunk egy-egy lekicsinylő tekinteten, vagy egy-egy olyan férfi mosolyon, ami azon kap minket, hogy „na mi van csajos, betojtál, mert múlik az idő?”

Én azt hiszem az ápoltság, a tisztaság, egyfajta üdeséget tud hordozni magában, míg ez a fajta szembemenetel a valósággal, csak még hangsúlyosabbá teszi, az „öregszel kisanyám?” kérdéseket. 

Szóval így negyvenen túl, azt kell mondjam, örülni kell, hogy a biológiai óra már nem csörög, mert azért már mindenki letette a saját asztalára amit vélt, vagy álmodott erre az időszakra. A szépség meg csak egy múlandó dolog. Tudom, lesznek most hangosan bólogató nők és férfiak, de azt is tudom, hogy nekem ronthat a 40 pluszosok női hada, mert megbántottam őket. A cél nem mindig ez, hiszen mindenki úgy legyen önmaga, ahogy neki tetszik, és ne azok alapján a külső körülmények alapján válasszon divatot, amit ráborít a média. Akit megbántottam volna, nekik csak egy dolgot tudok mondani: bocsi, és nem is cifráznám túl a dolgot, mert miközben fonnám a szavaimat a nagy elnézést kérésekre, csak még jobban belebonyolódnék, és nem tudnék jól kijönni belőle.

Persze közben az is igaz, hogy kicsit pimasz mosollyal idézgetek magamban egy olyan „dal” szöveget, aminek kizárólag egyetlen sora ragadta meg a figyelmemet még nagyon régen: „Neked a divat mondja meg, hogy kivagy.”

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2015-03-05 11:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.