Keresés a honlapon:

Karcol(g)atok – Marton-Ady Edina: Amikor elénk állnak

 

 

 

 

 Amikor elénk állnak

 

Mikor a fiam elém állt, kell egy saját szoba, teljesen megértettem. A külön világ már ott lődörög a szavai között, olykor szinte összeér az orrunk, ahogyan beletolja a képembe személyiségjegyeit, nézd, ez leszek én, már felskiccelheted vonalaimat, de még ne nyomd meg nagyon a szenet, a kormos, sötét, fix vonal azért még várat magára, de az már tuti, nem, nem leszek egyszerű, de nézz tükörbe, te sem voltál az, soha. Megértem a vágyat, a saját szoba egy zárt, magunkra húzott burok, fontos tárgyak, illatok, formák súgják, itt minden oké, nem lesz semmi baj, a boldogság szinte kitapintható. Tudom, soha nem szabad kritikát gyakorolni a hatodik műanyag izére a polcon, a poszterekre, elcserélt kincsekre az asztalon, engedni kell, belemerülni, ha hagyja, vele együtt, hogy legyen valami közünk egymáshoz, ebben a vad távolodásban, egy kapcsolódási pont, pár percnyi beszélgetés, mint amikor megáll mellettem, miközben én a falamon kalapálom át új helyükre burkom darabjait, odahajol, ez de menő, simogatja meg a festményt, elolvassa a bekeretezett kézírást, hümmög és nyammog, ismerem ezt a verset, mondja, én mosolygok, a barack savanykás illata körbelengi, aztán kivonul, dobogva, dohogva, mert sajnos fogalmam sincsen, hogy honnan szerezhetne a kedvenc influenszerétől egy dedikált posztert.

 

 

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2020-09-05 07:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.