Keresés a honlapon:

Karcol(g)atok – Ady Edina: Anyu. Anya. Mama.

 

 

 

 

Anyu. Anya. Mama. 

 

Ahol ő volt, ott lehettem teljesen szabad. Meghallgatta legvadabb meséimet. Nem szidott. Néha dorgált. Belekaroltam és egy pillanatra a vállamra hajtotta fejét. Illatára pont úgy emlékszem, mint a gyermekeimére.

Tartani a világot, mint eget. Napfényt csiholni napok szürkeségéből. Bánatra gyógyírt suttogni. Kacagásukat elraktározni polcaimra. Bukások után ragtapaszt felhelyezni testre, lélekre. Ébredni minden zajra. Üzenetet kérni, ha késnek. Ablakból figyelni jönnek-e már. Elbújni az ölelésekben. Kimondani, szeretlek.

Anyu. Anya. Mama. Ezerhangon kimondható szó. Néha azt hiszem, ismerem már minden dallamát. Mind én vagyok és mégis, valahol egyik sem teljesen. Mélyen eltemetett, soha nem ismert ajtók nyílnak utánuk. Új termekbe lépek, ahogyan felnőnek. Más fények alatt sétálunk. Új szelek bújnak bőrünk alá. Néha megmászhatatlannak hitt hegyekre bámulunk, aztán elindulunk és ők belém karolnak, egy percre vállamra hajtva fejüket.

Minden anyát múltban, jelenben, jövőben, áldjon meg az ég!

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2026-05-03 20:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.