Keresés a honlapon:

Karcol(g)atok – Ady Edina: Nagyapámmal álmomban

 

 

 

 

Nagyapámmal álmomban

 

A nagyapámmal álmodom. Szürke aprókockás keménykalapban, angol úrhoz hasonló hússzínű sállal a nyakában áll egy hosszúkás kamrában. Nagyanyám elmosódó alakja, szőkés, ősz haja ide-oda cikázik. Cukorkát keres. Gyere Pocogó, menjünk. Elkésünk, dörmög nagyapám. Odanyúl az egyik polchoz, leemeli a csomagot és az öltönykabát zsebébe süllyeszti. Elindul mellettem kifelé. Arcán minden ránc ismerős, komolyan néz, csak a szeme csillog a humortól. Kérsz karamellát suttogja, nevetünk.

A kapu hatalmas. Kétajtós. Sötétbarna monstrum. Rengeteg ember. Összekapaszkodva állnak. Egy emelkedőn várunk. Itt gyér a tömeg. A kapu körül kötélre húzott szalagokat fúj a szél. A zsizsegés erősödik, nyílik a kapu.

Egy mező. Tele pipaccsal, búzavirággal. Fúj a szél. A virágok között faragott szobor. Lovat ábrázol. Erős, izmos állat, gigászi méretű. Nagyapám imádja a lovakat. Megérinti a vállamat. Az emberfaragta lovak mind hazudnak. Menj oda.

Ahogyan megérintem, prüszkölni kezd. Fényes mézbarna a szőre. Forró a kezem alatt. A szempillái hatalmasak. Megböki a vállamat. A sörénye külön mozdul a szélben.

Eszel végre karamellát, kérdezi újra. Egy folyosón állunk. A falon festmények. Nemzeti űrprogram, olvasom az egyiken. Vegignézek a falon, végig hasonló képek lógnak. Haza akarok menni, fordulok felé. Mosolyog. Majd ha ennek itt vége lesz.

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2025-06-08 06:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.