Keresés a honlapon:

Karcol(g)atok – Ady Edina: Köd, agyag, korongok

 

 

 

 

Köd, agyag, korongok

 

Álmomban megint ott áll mellettem, az udvaron. Köd van. Mellettünk a nyers agyag, hatalmas, vastag tömbökben. Kiskocsira pakoltuk. Hűvös van. Én dohányzom. Ő csak áll, zsebredugott kézzel. A munkásnadrág mellkasi részén meghúzódó zsebből kikandikál a korongozókés. A nyakamba vetett fülhallgatót nézi, morcosan.

– Tudod Edina, ha mindenki állandóan zenével zárná be a fülét mások elől, nagyon rideg világban élnénk.

Nézek rá kérdőn, szótlanul. Már megint ezzel jön? A kocsinak dől, ami nyekken egyet. Az agyagtömbök mozdulatlanul fekszenek.

– Tudom, hogy unod. Azt gondolod, ejh, ez a Sanyi bácsi mindig basztat engem, de én csak aggódom érted. Beszélgetni kell. Nyitni. Nem lehet így, alig látva a világot élni.

Az utolsó mondatnál körbemutat, a sűrű, vastag ködre, ami betakar minket. Eldobom a cigit. Hallom a körülöttünk mozgó embereket, a pakolás hangját, a gép zümmögését, a beszélgetés foszlányait. Rámosolygok.

– Menjünk.

Sóhajt egyet, fejét csóválja. Megfogjuk a kocsit, egymás mellett.

– Rendben leszek. – teszem még hozzá.

– Tudom én.

Még morog valamit a szakállába mindenféle makacsságról. Belépünk a kemencéktől mindig forró, fényes épületbe, ahol forognak a korongok és az agyag földes, meleg illata tölti be a sarkokat.

 

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2024-12-08 06:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.