Keresés a honlapon:

Karcol(g)atok – Marton-Ady Edina: Dallam

 

 

 

Dallam

 

Dúdolja. Újra és újra. Fütyüli. Halkan fújja a levegőt a foga közt. Sokan utaznak a buszon. Nem szabad megzavarni senkit. Kapaszkodik. Kifehérednek a porcok ujjain. Hatalmas lendülettel fut a sofőr a kanyarba. Aki nem kapaszkodik rendesen, elesik. Nézi a földön előtte fekvő idős asszonyt. Hallja, ahogyan rekedtes hangon nyög. A lába furcsa szögben áll. Segítenie kellene. Tudja. De csak áll ott, halkan fütyörészve a dallamot. Egy nő lép oda, ő próbál segíteni. Aztán egy férfi térdel az asszony fölé. Egyre többen kezdenek beszélni. A düh lassan, jól láthatóan önti el az arcokat. Megfeszülnek az állkapcsok, két fehér hajú asszony sírva fakad. Pár fiatal a sofőrfülke felé indul. Ökölben tartják a kezüket.

Megáll a busz az uszodánál. Lelép a járműről, háta mögött egy széles hátú fickó, aki a vállánál fogva löki fel. Megtanult esni. Az iskolában. Látja, hogy a férfi az üveget üti, ami mögött a sofőr ül. Nem lesz ez így jó. Mennie kell. Hátat fordít a jelenetnek. Nem foglalkozik a gyomrát szorító görccsel. Dúdol, egyre csak dúdol. Mi ez? Mi lehet ez?

Vetkőzni kezd. Fejére húzza az úszósapkát, amikor belép az edző. Elmeséli az utazást. Sétálnak egymás mellett, a medencék felé. Újra fütyülni kezd.

– Sza’sz haver. Na mi az, volt egyszer egy vadnyugat?

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2023-09-03 06:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.