Keresés a honlapon:

Karcol(g)atok – Marton-Ady Edina: Víz

 

 

 

Víz

Gyalogolsz. Megállsz. Csukott szemmel figyelsz a helyre, ahol a hullám hozzád ér. Gyalogolsz. Megállsz. Fehér vitorlás hajó. Közeli a távol. Vársz. Nagyobb hullámok érkeznek hamarosan. A tó fölött gyorsan száll a hang. Egyedül állsz a vízben. Gyermeki kacaj. Alak nincs hozzá, akár te is lehetnél, egyszer régen. Műbőr ülés, katonaszínű. Az ablak lehúzva. Vedd le a cipőt, ha felállsz! Talpadat égeti a felhevült anyag, hajadba belekap a menetszél. A szerelvény minden állomáson és megállóhelyen megáll. Hatalmas szomorúfűz az állomás pergő vakulatú épülete mellett. A házból vékony férfi lép elő, ráncos arcán fehér mosoly. Zakatol a vonat. Zakatol a szív. Mindig előre haladunk. Valami felé, valamit elhagyva. Megérkezik a nagy hullám, egy pillanatra kizökkenti a testsúlyt, majdnem beleesel a vízbe, de azt most nem szabad, menni kell, indulni, kisétálni a zöldeskék vízből, száradni, öltözni, vonatra szállni. Menni kell, mindjárt. Csak még egy perc. Még pár hullám. A víz a combod körül, az illata az orrodban, az iszap a talpad alatt. Valamit elhagysz, megint egy darabot itt hagysz magadból, a nádasból felrepülő madarakban, a medret kotró karcsú hattyúnyak ívében, a fövenyen, ahol felissza lábnyomodat az idő.

 

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2023-07-09 06:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.