Keresés a honlapon:

Karcol(g)atok – Marton-Ady Edina: Lomtalanítás

 

 

 

Lomtalanítás

 

Zár. Mindenki ezzel jött. Zár. Elege volt ebből a szóból. Az emberekből. Nem veszik észre? Persze tudta jól. Nem veszik észre. Beszélnek hozzá, mindenki akar magának egy szeletet a megértő, kedves emberből. Csak elmesélem...képzeld el...azt mondta, hogy...

Bálint egy pénteki napon pakolt össze. Nem volt soha sok cucca. A kamaszkori, őrült tárgyhalmozási kényszer eltűnt belőle, pár évvel az anyja halála után. Egyszerűsítés. Kevesebb tárgy. Nagyobb tér. Átlátható, rendezett környezet. Megdöbbentő volt felszámolni a dolgait. Kacatvásár, írta ki pár A4-es lapra és a szomszédos lépcsőházakban kiragasztotta a liftekre. Csak három házmester hívta a megadott számon, feljelentéssel fenyegetőzve, ez viszonylag jó aránynak számított. A nagy napon rengetegen jöttek. Az első szobában halmozott fel mindent, apró utakat hagyva a kupacok közötti közlekedéshez, de árcetliket nem írt. Becsületkassza. Sokan hitték, hogy nem veszi észre, ahogyan a kabátok alá rejtett szajréval elszivárognak. Látta a kisebb-nagyobb értékű lopásokat. Nem érdekelte. Vigyék. Este nyolcig ült az ablakban. Figyelte az egyre fogyó halmokat, az éhes tekintettel betévedők felcsillanó örömét. Elszivárgott a múlt. Nyolckor a lomtalanító srác, Ábel érkezett. Nagy hangú, csalókán vézna figura, akit Bálint egy illegális boksz meccsen ismert meg. Most is messziről hallotta, hogy jön, acélbetétes bakancsa dörgött a linóleumon, mintha maga Odin közeledne.

– Mi a faszt keres itt ez a sok kriptaszökevény.

Sistergett a hangja, s a maradék vásárló úgy inalt kifelé, mintha Ábel egy puskával lépett volna be.

– Szevasz Bálint.

– Mondtam már, hogy borotválkozz. Szarul áll neked ez a pelyhedzés.

Röhögtek. A maradék cuccot az Ábel hívására beérkező két srác cipelte el a lakásból. Halkan beszélgettek közben. Ábel nem kérdezett semmit, a csajáról mesélt, a legutóbbi meccsről, hogy Görögbe mennek idén egy hónapra. Bámultak ki közben az ablakon, a cigaretta füstje kiszállt a hegyek felé.

– Találkozunk még.

Kezet fogtak. Ábel megölelte. Keményen szorította, tenyere a vállát csapkodta.

– Azért ne sírj. – ütötte el Bálint a pillanatot.

– Hülye fasz! Hívj majd merre jársz.

Bevágta az ajtót maga után. Remegett a kilincs. A döngő léptek távolodtak. Por, szemét maradt a földön. Az üres falakon a valaha volt bútorok körvonala sárgás vonal. Bálint átment a szobán. Mosolygott, hogy visszhangzanak a léptei. Dúdolni kezdett. Énekelni. Remegett a hangja a térben, megsokszorozódott. Újrakezdés, ízlelgette a szót söprögetés közben. Talán a porszívót, meghagyhatta volna hozzá.

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2023-05-28 06:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.